PUZZLE
Cukiság
Nevet kaptak a fehér oroszlánkölykök a Nyíregyházi Állatparkban
6 hetesek lettek a ritka színváltozatú nagymacskák, így elérték azt a kort hogy nevet kapjanak. A névadáshoz a látogatók segítségét kérték a szakemberek, akik a park közösségi oldalán javasolhattak nevet a kölyköknek az elmúlt héten, ahova több mint 500 névjavaslat érkezett.

Kristóf Simon az alábbiakat írta: ” Mivel az oroszlánok Afrikában honosak, és ők most távol vannak az otthonuktól, ezért én arra gondoltam, hogy kaphatnának afrikai neveket. Szerintem nagyon szép női nevek vannak, és talán még annál is szebb jelentéssel. Dipita, ami reményt jelent - hiszen egy kihalás szélén álló állatról beszélünk, de most három nagyon ritka fehér oroszlán született, ami reményt ad. Enam, ami azt jelenti, hogy Isten adta nekünk - becsüljük meg őket jól, és vigyázzunk rájuk! Abeni, ami azt jelenti, hogy Imádkozzatok értük! Ha egy mondatban tesszük a neveket, akkor kijön az, hogy "Isten adta nekünk a reményt, imádkozzatok értük!"

Dipita, Enam és Abeni

A leírtakkal maximálisan egyetértenek a park gondozói, így ezt a nevet viselik a mai naptól a fiatal oroszlánhölgyek. A fehér oroszlán szülőpár mindkét tagja - a 7 éves Csehországból érkezett anyaállat, Binti és szintén 7 éves párja, a Hollandiából érkezett Inkosi 2015 óta alkot egy párt a Nyíregyházi Állatparkban - odaadó gondoskodással nevelik kicsinyeiket, akiket a látogatók már megtekinthetnek, hiszen a kölykök már kimerészkednek a külső kifutóba is.

A "fehér" színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi. Az utódok csak akkor lesznek bézs színűek, ha a szülőállatok mindkét tagja világos bundájú.

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati, azt jelenti, "a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek."

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride könyve, a The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ a létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, legutóbb 1994-ben láttak vadon élő egyedet.

Az állatkertben és rezervátumokban élő állatok száma sem éri el az ötszázat, ezért is fontos hogy zárt tartási körülmények között tenyésszék ezeket a különleges színű állatokat. A Nyíregyházi Állatparkban már több ízben született fehér oroszlán, jelenleg a most született kicsikkel együtt hat egyed él.

- FrissMédia -