KULTÚRA
#előzetes trailer
#Farkas 3
#Hugh Jackman
#Sir Patrick Stewart
#Donald Pierce
Nem Logan lesz az igazi fenevad a Farkas 3-ban
Ez a tanulsága az új előzetesnek, amely eddig még nem látott, kőkemény pillanatokat is leleplez a mutánsmoziból.

Még októberben jelent meg az egyszerűen csak Logan címet viselő, korábban Farkas 3-ként emlegetett trilógiazáró első előzetese, amelyet egyenesen imád(t)unk, ennélfogva hirtelen iszonyat váróssá is vált az utolsó Farkas-kaland. Azóta nem sokat hallatott magáról a produkció, csupán néhány garnitúra képet kaptunk, mígnem most kijött az új poszter és hozzá a második trailer, amelynek sikerült még várósabbá tennie a filmet.

20th Century Fox

Logan utolsó kalandja az X-23 kódnevű klónja örül fog forogni, aki egy kislány és akit hősünk a rá vadászó fegyveresektől igyekszik majd megvédelmezni, miközben a csöppség szemlátomást veszélyesebb bestia lesz még a sokat látott Farkasnál is. A produkcióban a nemcsak megöregedett, de meg is keseredett antihőst utoljára eljátszó Hugh Jackman, illetve az X Professzort is feltehetően utoljára megformáló Sir Patrick Stewart mellett a mozi mechanikus kezű gonoszát, Donald Pierce-t alakító Boyd Holbrook, továbbá Stephen Merchant és az ex-vészhelyzetes Eriq La Salle fogják játszani a mellékszereplőket.




Forrás: mozi.24.hu