NAGYVILÁG
Belföld
Nem dobták be a törülközőt a szállásadók, de nem tudni, meddig tarthatnak ki
A járványügyi enyhítések bevezetésével a szezon megmentésére készülnek a magyarországi szállásadók. A piacra újonnan belépni kívánók azonban kivárnak, vagy meggondolták magukat – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A koronavírus megjelenése szinte azonnal lenullázta a szállásadók bevételeit. Márciusban a külföldi vendégek száma 73,6 százalékkal, a belföldieké 63,5 százalékkal csökkent, összesen 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a szálláshelyeken - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. Ráadásul ha a Polgári Törvénykönyv előírásai szerint a vendég értesítette a szállást az utazás koronavírus miatti meghiúsulásáról, a már befizetett előleget is vissza kellett utalni neki. Ennek ellenére a cégek döntő többsége a kivárásra rendezkedett be, legalább is ezt mutatják a cégmegszűnések havi bontású statisztikái - írja Hantos Zoltán projektmenedzser.

Az adatokból jól kiolvasható, hogy a járvány által leginkább érintett március és április hónapokban nemcsak az előző hónapokhoz, de a tavalyi év hasonló időszakához képest is kevesebb céget szüntettek meg tulajdonosaik. A szezon újraindításába vetett szerény optimizmus mellett ebben a végelszámolásokkal és felszámolási eljárásokkal kapcsolatos bírósági és hivatali ügyintézés lassulása is szerepet játszhatott. A cégek fennmaradását szolgálhatja a május 19-én bejelentett újabb, 150 milliárd forint értékű szálláshely-fejlesztésre fordítható pályázati támogatás, melyet a kormány a Kisfaludy Program keretében hirdetett meg.

A szektor újra indulását a szakmai szervezetek memorandumokkal és ajánlásokkal is segítik. Ilyet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány is.

Egészen más képet kapunk, ha ugyanezen szektorban a cégalapítások statisztikáit vesszük górcső alá. Az idei március-áprilisban jelentősen visszaesett az ilyen profilú vállalkozások alapításának száma. A vizsgált időszakban csak 2019 augusztusában volt ennél kevesebb cégalapítás, amit a szezon vége, illetve a cégbíróság szokásos nyári leállása indokol. A piacra belépni szándékozó befektetőket értelemszerűen elriasztotta a turizmus lefagyása, így vagy másba fektetnek, vagy elhalasztották piacra lépésüket.

A vendéglátás mellett a szálláshely-szolgáltatás működése sem fog teljes mértékben visszaállni a járvány előtti állapotra. Úgy tűnik, hogy vendégként hosszú távon hozzá kell szoknunk például a távolságtartás, a maszkviselés és a fokozott higiéniai előírások betartásához, ami szükséges ahhoz, hogy újra magára találjon a hazai turizmus.

- FrissMédia -