KÉK FÉNY
Nem bűnös csecsemője halálában a rohodi édesanya
Meglehetősen nagy port kavart egy rohodi csecsemőhalál ügye júliusban. Az akkori híradások egy része arról szólt, hogy az anya szülést követően megölhette gyermekét. Portálunk már akkor is az anya valószínű ártatlansága mellett érvelt.

Akkori tényfeltáró cikkünkben azt írtuk, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy bűncselekmény volt a rohodi tragédia Kifejtettük, hogy létezik racionális magyarázat a Rohodon történtekre, arra, amikor egy családi házban meghalt egy újszülött baba.

A rendőrség a napokban bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást. A szakértők ugyanis nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a csecsemő élve született-e. Azaz nagy valószínűséggel a lánycsecsemő halva jött a világra, és édesanyja sokkot kapott.

Baktalórántházától néhány kilométerre található Rohod. A csendes, álmos kis falu egyik utcájában egy nyárközepi napon hajnali ötkor mentőautó és rendőrségi gépkocsik jelentek meg. Az utca érintett szakaszát lezárták – az akkori, elsődleges információk szerint ugyanis bűncselekmény történhetett.

A segélyhívót a férj hívta: "a feleségem szül”. Csakhogy ezt a babát senki nem várta, állítólag még a szülő édesanya sem tudta, hogy terhes. Ezt egyöntetűen megerősítik a szomszédok és a környéken lakók. Az édesanyán nem látszott semmi, és nem is dicsekedett, hogy szeretett párjával gyereket várnak. 2019-ben házasodtak össze: a nő vajai illetőségű, ott volt fodrászüzlete, majd a házasságot követően Rohodon terveztek közös életet.

A helyiek azt mondták, hogy szerettek volna babát, de az nem jött össze. Így talán érthető, hogy a fiatal pár a nevelőszülői hálózatba belépve ez év tavaszától három gyermek neveléséről gondoskodott. Az esetet követően a nevelt gyerekeket azonnal kiemelték a családból.

Kérdés, hogy a fiatal házaspár hogyan tudja feldolgozni a tragédiát, ami többszörös, hiszen tragikus körülmények közt vesztették el éppen megszületett gyermeküket, kikerültek a nevelőszülői hálózatból, és nem utolsó sorban a média fokozott érdeklődése nem kívánt hatást válthatott ki a környezetükben.

- FrissMédia -