Az szalagvágáson jelen volt a térség országgyűlési képviselője, dr. Seszták Miklós kormánybiztos is, aki több ponton kötődik a településhez. Hangsúlyozta, hogy merni kell álmodni. Ebben az esetben az álom a sportcsarnok volt. És mint kiderült, lehetetlen nincs - mutatott rá az országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP). Dubay László Nyírpazony polgármestere elmondta, a tornacsarnok megépülésével az iskola egy újabb szintre léphet, mivel az eddigi tornaterem nem tudta megfelelő színvonalon kiszolgálni a tanulókat - köszönhetően a dinamikusan növekvő tanulói látszámnak. A nyírpazonyi iskola a térség legmeghatározóbb iskolája. Mertek előre nézni és bevezették a kétnyelvű oktatást. Az új csarnok "C" típusú, szabványos mérete 25x45 méter.
A létesítményben a szomszédságában található iskola testnevelés óráit tarthatják majd, de alkalmas kézilabda- és labdarúgó utánpótlás-nevelés céljára és egyéb egyesületi, valamint tömegsport rendezvények megtartására is. Szabványos kézilabda- és futsalpályával rendelkeznek, ezen kívül több kosár- illetve röplabdapálya is helyet kaphat benne, s egyszerre három csoport párhuzamos testnevelés órájának megtartására is alkalmasak a pályák. Az iskolával szemben felépült létesítményben három részre osztható küzdőtér, öltözők, vizesblokkok és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.