NAGYVILÁG
Nálunk a legrosszabb a mortalitás? Nézze meg a San Marinó-i adatokat
San Marino, teljes nevén a San Marino Köztársaság a világ legkisebb országainak egyike. Dél-Európában helyezkedik el, Olaszország teljesen körülöleli. A világ legrégebben fennálló, egyben legkisebb területű köztársasága. Lakónak száma a 2017-es adatok szerint mintegy 33 ezer fő. A törpeállam az olasz Emilia-Romagna és Marche régió határán fekszik, szomszédos a turisták körében igen népszerű tengerparti Riminivel.

Az olaszországi nulladik beteg, egy német autókereskedő január 24-én érkezett Németországból. A második fertőzöttet január 27-én detektálták. Március 27-ig az olasz polgári védelem adatai szerint a járvány kezdete óta 86 498 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2 kórokozót. A fertőzés miatt kialakult betegségben (covid-19) 9131-en haltak meg. Olaszországban Lombardia után a második legfertőzöttebb a San Marinóval szomszédos Emilia Romagna. Itt a fertőzöttek száma 10 8146, a halottaké 1174.

Olaszországban a humán járvány kitörése óta 361 ezer mintát vettek le az emberektől, ennek 22, 3 százaléka bizonyult pozitívnak. A mortalitási (halálozási) mutató 10, 55 százalék.

Európában a leggyorsabban

San Marinóban az első két fertőzöttet február 27-én diagnosztizálták (hazánkban március 4-én). Ekkor a miniállamban már öt napja érvényben volt az első biztonsági intézkedés. A hatóságok még csak kérték az embereket a társadalmi távolságtartásra, viszont azonnali hatállyal, február 22-én elrendelték az iskolák bezárását, valamint a mozikét, szórakozóhelyekét is. Március elsején a hatóságok további szigorításokat vezettek be, ezek hasonlóak voltak a hazánkban holnaptól bevezetésre kerülő korlátozásokhoz, azzal a különbséggel, hogy mindenkinek igazolnia kell a közterületen tartózkodás okát, hivatalos engedéllyel. Ekkor már tiltották a közösségi rendezvényeket.

Március 8-tól a hatóságok korlátozták az üzletek és vendéglátóhelyek nyitva tartását. A miniállamban ekkor 36 fertőzött személyt szűrtek ki és már volt egy halott.

Noha San Marino még a fertőzés megjelenése előtt szigorú intézkedéseket hozott, a mintavétek számát tekintve jelentősen lemaradt a többi országhoz képest. A március 26-i adatok szerint összesen 482 mintát vettek le, ebből 182 bizonyult pozitívnak, vagyis a minták 37, 75 százaléka.

Március 14-ig összesen 182 mintát vettek le, akkor a fertőzöttek száma elérte a 49 főt és öten meghaltak a vírus miatt.

Március 14-én újabb szigorításokat vezettek be. Bezártak az éttermek, irodák, közintézmények, szigorították a kijárást, a közterületeken tartózkodást. Csak a létfontosságú üzemek termelhetnek.

Március 15-től tegnapig 45,31 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma, azaz 87 új beteggel együtt összesen 192 pozitív esetet tartanak nyilván. A halottak száma 21, ami 10, 93 százalékos arány, kicsivel magasabb, mint az olasz átlag.

Hazánkban a mai, március 27-i adatok szerint 300 fertőzöttet szűrtek ki összesen 9275 mintavétel segítségével, ami a hatékonyságát tekintve 3,23 százalékos eredményességi arányt mutat. Olaszországban ez a mutató 22,3 százalék, San Marinóban 37,75 százalék.

Kit szűrünk?

A WHO hivatalos álláspontja szerint - amit hazánk is követ -, csak azokat érdemes tesztelni, akik mutatnak valamilyen, az új koronavírus-fertőzésre jellemző tünetet és járványügyi szempontból is indokolt a tesztelésük - azaz vagy közeli kapcsolatban álltak koronavírusos beteggel, vagy jártak fertőzöttnek minősülő területen. San Marinóban szintén a WHO ajánlását tekintik követendőnek. Ott kizárólag a Covid-19 betegség tüneteit produkáló személyeket szűrik, de a hatékonyságot tekintve sokkal eredményesebben, mint hazánkban.

Lombardia, Veneto és Emilia-Romagna az 1 millió lakosra jutó tesztek tekintetében a világ élvonalához tartozik. Veneto tartományban 14 400, Emilia-Romagnában 8500, Lombardiában pedig 87 713 tesztet végeztek el. Lombardiában 1000 tesztből 396 pozitív, Emilia-Romagnában 264, Venetóban csak 91. Hazánkban minden ezer tesztre 30 pozitív eredmény jut.

A koronavírus-tesztet kétféleképpen lehet elvégezni. Az egyik a PCR-teszt, aminek elvégzéséhez a garatból és az orr-nyálkahártyáról vesznek mintát, a labor ebben keresi az új koronavírusra jellemző örökítőanyag-szakaszokat. A második módszer – hazánkban sokáig ezt használták - a vérből vett mintán végzett szerológiai vizsgálat, ami a szervezetünk által a koronavírus-fertőzésre válaszul termelt antitestek jelenlétét mutatja ki.

Magyarországon Müller Cecília országos tiszti főorvos közlése szerint Budapesten a Nemzeti Népegészségügyi Központban, a Szent László kórház laborjában és a Dél-pesti Centrumkórházban, valamint négy egyetemi (Pécs, Debrecen, Szeged, Budapest) és egy győri laborban vizsgálják a mintákat.

A tiszti főorvos mai tájékoztatása igazolta portálunk azon állítását, hogy megyénkben nincs a SARS-CoV-2 vírus jelenlétének kimutatásosára alkalmas labor. Kérdés, hogy a megyénkben levett mintákat - legyen az Kisvárda vagy Nyíregyháza - miért a budapesti laborba szállítják, s miért nem a debreceni egyetem központi laborjába. Egyébként egy, a koronavírus tesztelésére és kimutatására alkalmas, úgynevezett PCR készülék bruttó ára 14 millió forint.


- FrissMédia -