KULTÚRA
Munkácsy Mihály Magyar Házat avatott Munkácson Gulyás Gergely
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével ünnepélyesen felavatták csütörtökön Munkácson a magyar kormánytámogatással kialakított Munkácsy Mihály Magyar Ház épületét, amely otthont biztosít majd a kulturális, művészeti, közösségi eseményeknek a kárpátaljai közösség számára.

Az egykor az Osztrák-Magyar Banknak helyet adó impozáns épületet, amely a város egyik legemblematikusabb épülete, a Magyar Házak Kárpátalján Program keretében 1,7 milliárd forintért vásárolták meg és újították fel, eredeti állapotának megfelelően.

Az avatóünnepségen Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy korábban egy régió pénzét őrizték itt, most pedig "a munkácsi magyar közösséget és Munkács polgárságát egyszerre fogja szolgálni, s a bennük lévő lehetőségeket kell kamatoztatnia".

Megköszönve a város vezetőségének támogatását és pozitív hozzáállását a projekt megvalósításához, aláhúzta, hogy "Munkácson egy olyan helyi közösség él, amely büszke arra, hogy magyar tagjai is vannak, amely büszke arra, hogy az ukránok és magyarok közötti együttélés lehetséges teljes békében, egymás tiszteletben tartása mellett is, még akkor is, ha a hivatalos állami politika szintjén nehezebb dolgunk van".

Munkács rendkívül fontos szerepet töltött be Magyarország történelmében, emellett pedig "mindig híd volt az együtt élő nemzetek és különféle hitű, kultúrájú közösségek között" - mondta Gulyás Gergely. Reményét fejezte ki, hogy a város világhírű szülöttéről, Munkácsy Mihályról elnevezett kulturális központ új lehetőségeket nyit az ukrán-magyar kapcsolatokban is. "Ha ez így lesz, akkor ez egy bőven megtérülő befektetés nem csupán a magyarság, de egész Kárpátalja, sőt Ukrajna számára is" - fogalmazott a miniszter.

Grezsa István miniszteri biztos, aki az Ukrajnából való kitiltása miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, videoüzenetében azt kívánta, hogy a magyar házban érezzék jól magukat a munkácsi magyarok és a munkácsi ukránok is, hiszen a felújított épület mától Munkács valamennyi lakosát szolgálja.

A magyar kormány támogatását megköszönte többek között Andrij Baloga, Munkács polgármestere és Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, majd Gulyás Gergely átadta az épület jelképes kulcsát a központot üzemeltető cég vezetőjének.

Végezetül a történelmi egyházak képviselői kértek áldást a Munkácsy Mihály Magyar Házra.

- MTI -