A NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy aprólékosan felépített, modern eszközökkel dolgozó ukrán bűnszervezetre csapott le, amely Magyarországon rendezkedett be cigarettagyártásra és -kereskedelemre. A szervezet nemcsak a gyártáshoz, hanem a tevékenységük leplezéséhez is a legkorszerűbb technológiákat alkalmazta.
A rajtaütés során az alábbiakat foglalták le:
1,17 millió doboz kész, hamisított cigaretta,
7,5 tonna fogyasztási dohány,
Az elkövetők rendkívül profi módszerekkel védekeztek a lebukás ellen: Frekvenciazavarókat telepítettek a gyárba és a járművekbe, hogy blokkolják a külső kommunikációt és a lehallgató eszközöket.
A beérkező alapanyagokat egy külön telephelyen röntgennel vizsgálták át, hogy kiszűrjék a hatóságok által elhelyezett nyomkövetőket.
Egy speciális detektorral kutattak rejtett mikrofonok, kamerák és egyéb elektronikai megfigyelőeszközök után, amelyeket még kikapcsolt állapotban is képes volt érzékelni.
A nagyszabású, több helyszínen, a NAV Merkur Bevetési Egységének támogatásával végrehajtott akció során egy bérelt lakásban fogták el a bűnszervezet ukrán vezetőit. Mind a 19 gyanúsítottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják. A sikeres felderítést nemzetközi hatósági együttműködés is segítette.