Tudomány és Technika
Mindenki erről beszél - tudod, mi a metaverzum?
Napjainkban szinte már mindenkit foglalkoztat a metaverzum gondolata, hiszen alig karnyújtásnyira van tőlünk a virtuális világot valósággá konvertáló technológiai újítás. Azonban maga az ötlet nem is olyan új, mint gondolnánk: már a kétezres évek elején is voltak próbálkozások, amelyek egy avatárokkal teli virtuális világ ígéretét hordozták, ám a San Franciscó-i cég projektje, a Second Life nem hozta el a várt sikert.

A verseny a tech piacon egyre jobban éleződik, a tech mogulok pedig egyre nagyobb tétekben fogadnak az új technológia sikerére. Miben különböznek majd a mostani metaverzumok elődeiktől, és közel 10 év múlva valóban beszippant minket ez a fajta innováció?

Már ma is számos metaverzum létezik

Valójában már most is találkozhatunk metaverzumokkal, de egyelőre még csak web 2.0 felületeken, okostelefonok, laptopok és PC eszközök segítségével. A z és alfa generáció tagjai már most is naponta órákat töltenek egy-egy metaverzum tagjaként online játékok formájában, ahol találkoznak, beszélgetnek barátaikkal avatárok segítségével. A mostani, még webkettes metaverzumok közé tartozik például a Roblox, a Minecraft vagy a Fortnite játéka is, ahol a fiatalabb generáció számára közel azonos közösségi élményt képesek nyújtani az online játékok, mint a valóságos, fizikai világ.

A koronavírus-járvány megjelenése nem csak a digitális piacot formálta át teljes egészében, hanem a fiatalok digitális világgal kapcsolatos szokásait is. A határ egyre jobban elmosódott digitális és fizikai világ között, hiszen a járvány miatt számos rendezvénynek – például neves előadók koncertjeinek – adtak otthont a virtuális terek.

Facebook metaverzum: az első megvalósítható projekt

Nagy port kavart Mark Zuckerberg a világsajtóban a tavalyi év végén, mikor bejelentette, hogy a Facebook saját metaverzumot épít, és Meta néven folytatja a cégcsoport a működését. Zuckerberg nem titkolt célja a Metával, hogy az elkövetkezendő bő öt éven belül a közösségi médiahálózatot egy olyan virtuális térré formálja át, ahol a felhasználók digitális eszközök segítségével csatlakozhatnak a szemmel nem látható világba, és játszhatnak, dolgozhatnak, beszélgethetnek a világ bármely pontjáról. Zuckerberg szerint az emberek online jelenléte abban fog megváltozni, hogy már nem csak egyszerűen tartalmat fogyasztanak a digitális világban, hanem ők maguk is online tartalmat készítenek a metaverzumban.

Így nézhetnek ki a jövő közösségi terei

Az elképzelések szerint egy átlagos nap a metaverzumban úgy telik, hogy valaki hátradől a székében, felveszi a VR szemüvegét és egy virtuális világban találja magát az avatárjával. A digitális világban dolgozunk, bankolunk, kedvünkre sétálgathatunk a metaverzum bármely szegletében vagy találkozhatunk a távoli barátokkal. Elképzelhető az is, hogy a metaverzumban hivatalos fizetőeszköz szerint gazdagok vagyunk és vehetünk magunknak egy Ferrarit, ám a valóságban ez mind “nem létezik”.

Ha megállunk egy pillanatra, akkor egy egészen új technológia kibontakozásának lehetünk szemtanúi, hiszen a kiterjesztett valóság a virtuálisat egy szinttel feljebb emeli, mert a digitális környezetet a valódi világra vetíti rá. Igaz, ez még erősen csak a képzeletünkre van bízva, ám nem kizárt, hogy 15 év múlva már a Facebook metaverzuma uralhatja az életet, amikor is a technológia felülmúlja az emberi képzeletet.

Forrás: Rackhost.hu