A Túr folyó története és eredete régmúlt időkre nyúlik vissza. Az Erdőháton kanyargó folyó nevének eredetét homály fedi: a kutatások szerint egyesek szerint "rohanó patakot", míg más források szerint "őstulkot" jelent. A táj arculata hatalmas változásokon ment keresztül az évszázadok során. A 18. század végi katonai térképek még így írtak erről a vidékről:

„...általában 30-40 lépés széles, 3-5 öl mély, medre mocsaras, vize csak szükség esetén iható.”

Az 1780-as években a területet még hatalmas, mocsarakkal és sekély vízfelületekkel szabdalt erdőségek borították, ahol csupán apró települések bújtak meg. Bár a fák rengetege mára megfogyatkozott, a természet még mindig foggal-körömmel ragaszkodik az értékeihez.

Miniszteri biztosok és az ünnepélyes összefogás: A bukógát fénykora

A tiszakóródi bukógát nem csupán egy műtárgy, hanem a magyar mérnöki zsenialitás mementója. A Túr szabályozási munkálatait a Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat végezte 1927 és 1929 között. A nagyszabású projektet Dr. Benedek József okleveles mérnök tervezte, a kivitelezésért pedig Széchy Endre okleveles mérnök, építési vállalkozó felelt. A munkálatokat nem kisebb személyiségek, mint Kövessy Győző miniszteri biztos és báró Kende Zsigmond társulati elnök irányították.

A szabályozás során a Túr sonkádi osztóművétől a Tiszáig egy 11,5 kilométer hosszú mesterséges medret építettek ki, amelyet báró Kende Zsigmond csatornának neveztek el. A torkolati bukógátra azért volt szükség, hogy leküzdjék a Túr fenékszintje és a Tisza kisvízszintje közötti magasságbeli különbséget. A csatornát és a hozzá tartozó műtárgyakat 1929. augusztus 4-én ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének – ez volt a gát igazi fény kora, amikor a vidék a fejlődés és a mérnöki diadal központjává vált.

Gazdag élővilág a lepusztultság árnyékában

A múlt dicsősége után a jelen valósága sajnos jóval lehangolóbb. Bár a környék turisztikai infrastruktúrája meglehetősen elhanyagolt, a természet látszólag mit sem törődik az emberi mulasztással. Szirmay Antal 1809-ben Szatmár vármegye fekvéséről írva megjegyezte, hogy a Túr "halai is kedvetlen ízűek, de mentében legderekasabb tölgyes erdőket nevel."

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság adatai szerint a terület részlegesen a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet része, emellett a Natura 2000 hálózat tagja, valamint kiemelt jelentőségű madárvédelmi terület. A vízben olyan ritkaságok élnek, mint a halványfoltú küllő, a szivárványos ökle, a réti csík, a tiszai ingola, valamint a magyar és német bucó. A víz felett rendszeresen feltűnik a villanó kék tollazatú jégmadár, a gyertyános-tölgyes erdőkben pedig fekete harkály, holló és fülemüle fészkel. A hüllők közül az elevenbúvó gyík, az erdei sikló és a keresztes vipera is otthonra lel itt.

Ideje lenne megbecsülni a természeti kincseinket!

Ez a gazdag ökoszisztéma és a történelmi gát sokkal több figyelmet érdemelne. Súlyos mulasztás, hogy miközben Nyugat-Európában a hasonló adottságú helyszínekből virágzó, rendezett ökoturisztikai központokat hoznak létre, nálunk a tiszakóródi bukógát környéke magára hagyatottan amortizálódik. Nem lenne szabad megvárni, amíg az enyészet teljesen felemészti ezt a páratlan örökséget. Itt lenne az ideje az összefogásnak, hogy a vármegye egyik legszebb természeti kincse újra régi fényében tündökölhessen, és biztonságos, tiszta, modern környezetben fogadhassa a természetjárókat.