NAGYVILÁG
Merkely Béla szerint még az ősszel lesz koronavírus-vakcina
A Semmelweis Egyetem rektora arra számít, hogy az ősz végére elérhetővé válhat a koronavírus elleni vakcina.

Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában közölte, hat oltóanyag tart már olyan fázisban, hogy hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk.

Az ismert szakember szerint az egyik legfontosabb kérdés az, hogy minként és kik kaphatják meg az oltást. Attól azonban, mint mondta, nem tart, hogy az Európai Unióban ez ne lenne majd elérhető mindenki számára.

A sorrendet illetően, egyetértve a WHO-val, a Semmelweis Egyetem rektora is a leginkább kitettek számára tartaná elsőként szükségesnek az oltást, így a 65 év feletti, szív- és érrendszeri betegek esetében. De ide sorolta a szociális ellátórendszerben és az egészségügyben dolgozók mellett a tanárokat is, hiszen ők nagyon sok gyerekkel érintkeznek, hozzátéve, hogy ennek meghatározása természetesen nem az ő kompetenciája lesz.

- FrissMédia -