A tapasztalatok szerint a decemberi ünnepi időszak nemcsak a mentésben, hanem az alapellátási ügyeletekben dolgozók számára is komoly erőpróbát jelent, hiszen a betegforgalom országszerte megnő, ami egyrészt az egészségügyi ellátórendszer, a háziorvosi rendelések ünnepi munkarendjének, másrészt a megfázásos, vírusos időszaknak is köszönhető - közölték.
- tették hozzá.
Az ügyeleti telephelyek listája a https://www.mentok.hu/ugyelet/ címen, az ÉletMentő applikációban, illetve az Egészségablak alkalmazásban is elérhető.
Kiemelték, hogy az évvégi munkarend alapján a betegek december 23-án délutántól december 29-én reggelig, illetve december 31-én délutántól január 5-én reggelig (kétszer ötnapos időszakban) háziorvosi szintű ellátást csak sürgős esetben, az ügyeletekben kaphatnak, hiszen a háziorvosi rendelés a munkaszüneti napokon nem lesz elérhető.
Mindezek miatt azt javasolták, hogy a betegek előre, megfelelő időben írassák fel a rendszeresen szedett vagy várhatóan szükségessé váló gyógyszereiket háziorvosukkal, kezelőorvosukkal.
Enyhébb panaszok esetén az ügyeleti ellátás helyett a gyógyszertár felkeresése is megoldást jelenthet, ahol a magas szintű gyógyszerészi tanácsadás, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek is orvosolhatják a problémát - tették hozzá.