PUZZLE
Életmód
#vásárlás
#női
#férfiak
Mennyit költenek a nők és mennyit a férfiak?
​Közismert, hogy a férfiak többségének valóban nyűg az áruházakban, boltokban való vásárlás. Az urak mégis több pénzt költenek vásárlásaik során, mint a hölgyek. A különböző országok között ugyan jelentős eltérések mutatkoznak, de a modern világunkban bizonyos vásárlási tendenciák egységesülni látszanak és ezek lassan hazánkra is kiterjednek.

Meglepő eredményre jutott a brit Npower cég, amely a felmérései alapján kijelentette, hogy bár a férfiak több pénzt költenek, de ezt kevesebb idő alatt teszik, mint a nők. Amíg a hölgyek órákat, sőt akár napokat képesek keresgélni, válogatni, addig a férfiak igyekeznek minél gyorsabban túllenni a vásárlással járó tortúrán. Mindennek az áll a hátterében, hogy a nők nem restek megkeresni azokat a boltokat, ahol olcsóbban juthatnak hozzá az adott holmihoz, miközben a férfiak többsége hajlandó akár drágán is megvenni a kiválasztott terméket, csakhogy minél előbb essen túl a shoppingolás megpróbáltatásain. Mindez a nemek ellenkező lélektani hozzáállásával magyarázható.

– Szabadidőnkben a barátnőmmel gyakran járunk ruhaboltokba, ahol vásárlási szándék nélkül próbálunk fel ruhákat. Ilyenkor az a célunk, hogy a későbbi vásárlásokhoz szerezzünk tapasztalatokat. Tájékozódunk az új trendekről és persze magunkra öltjük a ruhákat, hogy érezzük, milyen bennük járni. Nagyon fontos egymás véleménye is. A csúcs persze az, amikor valóban megvesszük a kiválasztott ruhácskát, ezek az alkalmak mindig gyógyítják a lelkecskémet! – magyarázza Tibád Judit középkorú háziasszony.

Ide kívánkozik egy felmérés eredménye, amely szerint a férfiaknak a 65%-a megvásárolja az általa kiválasztott ruhaneműt, miután kilépett a próbafülkéből, míg ez az arány a nőknél csupán 25%.

Éppen ezt támasztják alá Végh Károly hidegburkoló szavai, aki Judittal lelkileg és gyakorlatilag is teljesen ellentétesen áll hozzá ehhez a tevékenységhez.

– Ritkán vásárolok, mert fáraszt a boltok nyüzsgése és próbára tesz a próbafülke, amelyből a többszöri vetkőzést-öltözést követően sokszor olyan izzadtan jövök ki, mint a szaunából. Általában pontos tervekkel indulok el a megszokott boltokba, ahol a régen bevált márkájú, tartós, kényelmes és divatos ruhákat, cipőket veszem meg. Ezeknek sokszor borsos az áruk, de sem időm, sem kedvem nincs olcsóbbat keresni, vagy megvárni a különböző akciókat – vallja a középkorú szakmunkás.

Apropó, az akciók, a vásárok, a leértékelések, a törzsvásárlói és egyéb kártyák! Míg ezek tíz nőből hatot érintenek meg, tíz férfi közül mindössze négynek mozgatják meg a képzeletét. Ami pedig a tervezést illeti - a nők sokkal pontosabban, célirányosan igyekeznek vásárolni, míg a férfiak gyakorta vesznek meg olyasmit, amit nem terveztek, de amikor meglátják ellenállhatatlanul elcsábulnak.


– Tapasztalatom szerint a nemek szerinti fogyasztói kosár 40-60% arányban a férfiak javára töltődik. Ennek az a magyarázata, hogy a férfiak igen drága kiegészítőket vásárolnak – főleg a két státusszimbólumot, a méregdrága órákat és az igen elegáns cipőket –, amelyek árban legtöbbször meghaladják a hasonló női divatholmikat. Ráadásul a női luxusajándékokat természetesen szintén a férfiak vásárolják meg. Ezáltal érthető, hogy az urak több pénzt költenek a hölgyeknél – állítja Szergej Vikulin, a híres Raschini divatház tulajdonosa.

A férfiak jelentős része jövedelemtől függetlenül ragaszkodik megszokott szerényebb vagy éppen csúcsmárkájához. A boltokba belépve pedig sokkal több pénzt hajlandóak kiadni olyasmikért is, amikre alapból nem volt szükségük. Ez vonatkozik a brit és sok nyugat-európai férfira, de velük ellentétben az amerikai pasik kevesebb figyelmet fordítanak a külsejükre, ezért állítólag inkább sörre és videójátékokra költik a pénzüket. Ami pedig az orosz férfiakat illeti, nos, ők igen maradiak - főleg azok, akik hivatalban dolgoznak.

A férfiak és a nők szinte mindenben különböznek, akkor miért lennének egyformák a vásárlásban, kérdezhetnénk. A férfiakról már megtudtuk, hogy a boltok bejárása nem tartozik kedvelt elfoglaltságaik közé. De mi jellemzi a hölgyeket?

A nőknek valóban jobban bejön a vásárlási procedúra, a boltok vizslatását, a termékek mustrálását, az eladókkal való konzultációt kikapcsolódásnak tekintik. A megvásárolt áruk többségét a nők veszik meg és ezt általában szívesen teszik.

– A férfi ezzel ellentétben az eltévedt ágyúgolyóhoz hasonlít, aki sokkal gyorsabban közlekedik a boltokban és kevesebb időt tölt ott – állítja Paco Underhill vásárlási szakértő, az Envirosell piaci tanácsadó cég alapítója. – Ráadásul az esetek többségében nehéz felkelteni az érdeklődését olyasmi iránt, amit nem tervezett megvásárolni. Nem szívesen kérdezősködik, hogy például merre található egy adott részleg, miből készült az adott termék, mikor lesz valamilyen akció és általában keveset szeret beszélni az eladókkal. Ha a boltban férfi vevővel találkozunk, azt tapasztaljuk, hogy határozottan és lendületesen halad a kiszemelt szekció felé. Amennyiben a férfi vásárló kiszemelt egy ruhadarabot, csupán abban az esetben nem vásárolja meg, ha nem talál belőle a méretében. Ha pedig kiválasztott egy konkrét terméket, azonnal siet kifizetni és közben szinte semmilyen öröm nem érződik rajta. Ezzel a viselkedéssel ellentétben a nő abban az esetben sem biztosan köt üzletet, ha a kiszúrt ruhadarab ideálisan áll rajta. Rengeteg más kifogást tud találni arra, hogy lemondjon az adott toalettről – állítja a szakember.

És még egy összehasonlító statisztikai adat: a hölgyek 87%-a nézi meg az árcédulát, míg erre a férfiak csupán 72%-a hajlandó. A férfiak árcédulához való érdektelensége egyfajta mértékegysége a férfiasságnak. Az eredmény pedig az, hogy az urak sokkal gyorsabban döntenek a vásárlásról, mint a dámák. Ráadásul sokkal könnyebben győzhetők meg, mint a nők, mert minél előbb szabadulni akarnak a boltból, ezért sok mindenre hajlandóak.

– Rátérve a nők élelmiszer-vásárlására, egyik vizsgálati módszerünk minduntalan azt bizonyította, hogy a férfiakkal közös vásárlásuk tart a legrövidebb ideig. Ennek az az oka, hogy az urak legtöbbször siettetik a hölgyeket. Sokkal tovább tart, ha a nő a barátnőjével vásárol, hiszen vele szívesen hányják-vetik meg a vásárlással kapcsolatos gondolataikat. Ha a gyermekével, vagy egyedül vásárol, akkor is több ideig tartózkodik a boltban, mint férfi kíséretében. Íme, az átlagok: női társaságban 18 percet, férfival pedig 5-öt sem időzik a boltban. Ennél még a gyermekkel való vásárlás is tovább tart, igaz, ebben az esetben a lurkó fegyelmezésére, figyelmének lekötésére is sok idő megy el – ennek 7 perc az átlaga –, míg az egyedül történő bevásárlás ideje némileg meghaladja az 5 percet, mert ilyenkor a nő igyekszik kihasználni kevés idejét – magyarázza Paco Underhill vásárlási szakértő.

Az idő azonban nem áll meg, amit az is jelez, hogy napjainkban jelentős változáson mennek keresztül a férfiak vásárlási szokásai: egyre gyakrabban járják a boltokat! Ennek két fő oka van: a férfiak mind tovább maradnak legények, ezért rákényszerülnek olyasmiket is vásárolni, amik beszerzése korábban kizárólag a háziasszonyok feladata volt. Ez a tanulási folyamat pedig sok hibalehetőséget rejt magában – manapság ugyanis egyre kevesebb férfinak mondja meg a neje, hogy ő mit szeretne valójában, mi áll neki jól, vagy mit praktikus hordania… A férfi vásárlási szokások módosulásának pedig az a másik oka, hogy olyan nőket vesznek feleségül, akik sokat dolgoznak, karriert építenek, ezért egyre kevésbé érnek rá a háztartással foglalkozni, így vásárolni.

És még valami: mind gyorsabban terjed – elsősorban a férfiak körélben – az internetes shoppingolás. Ez a fajta vásárlás már igazán örömöt tud szerezni a „lusta” pasiknak is.

Erdélyi Eszkimó Péter

.