INTERJÚ
Megyénkből is zarándokolnak a csíksomlyói búcsúba - interjú Petrus Györggyel
Rövid lesz az éjszakájuk azoknak, akik a nemzeti zarándokvonattal indulnak pénteken Csíksomlyóra. A Szombathelyről érkező Csíksomlyó Expressz a Székely Gyorssal Budapesten összekapcsolódva hajnali 4:55-kor robog majd ki a Keleti pályaudvarról, hogy a mozdonyon Szent István képmásával immáron 12. alkalommal magyar zarándokokat vigyen a híres pünkösdi búcsúra.

A fedélzeten megyénkből is lesznek jó néhányan és ott lesz az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda cégvezetője, Petrus György is - őt kérdeztük az útról.

- Hányan lesznek most a nemzeti zarándokvonaton, amely az évek során már több mint 12 ezer embert vitt a csíksomlyói búcsúba?

- 1100-an, ami azt jelenti, hogy megtöltjük az egész szerelvényt. Szó szerint. Nekem már nem is lesz hely, az egyik étteremkocsiban fogok ülni. 16 kocsink van, ebből 14 személyszállító, kettő pedig étterem, illetve büfékocsi. Minden kocsiban lesz két-két idegenvezető és ők az egész úton folyamatosan mesélnek. Tájékoztatják az utasokat arról is, hogy éppen mit látnak, mi az, ami fontos a magyar múltból. A vonat meg fog állni Nagyváradon, ahol Tőkés László szól néhány jó szót a zarándokokhoz. Aztán megyünk tovább Kolozsvárra, ahol szintén több ezer helyi magyar várja a vonatot, zenekarral, néptánccal és más, a magyar szívet megdobogtató dologgal. Így megyünk tovább és ahogy haladunk Székelyföld felé, ez egyre gyakrabban megismétlődik, amikor megáll a szerelvény.

- De magán a vonaton sem fognak unatkozni az utasok.

- Az étkező-, illetve a büfékocsiban lehet inni-enni, autentikus magyar népzenét hallgatni, mert egy zenekart is viszünk magunkkal. Ez mindig annak a tájegységnek a muzsikáját játssza majd, melyen áthaladunk. És mint minden évben, ott lesz a Kossuth-díjas művésznő, Dévai Nagy Kamilla is, aki szintén énekelni fog. Nemcsak a vonaton, hanem minden alkalommal: a búcsú napján és az ezeréves határon is, ahova szintén ellátogatunk.

- A vonat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes. Vele találkoznak-e a zarándokok?

- Igen, a Székely Gyors utasai vasárnap este Csíkszentsimonba mennek, az ottani árvaházba. A gyerekek műsorral kedveskednek a zarándokoknak, mi pedig akkor adjuk át az erdélyi magyar árvák részére a vonaton összegyűjtött adományokat. Ez egy-másfél millió forint szokott lenni.

- Hol laknak a négynapos zarándoklat résztvevői?

- Székelyföldön újra kettéválasztjuk a vonatot, a zarándokok egyik fele Felcsík, a másik Alcsík felé veszi az irányt, ahol magyar családok látják vendégül őket. Nagyon sok visszatérő utasa van ennek a zarándokvonatnak és szerencsére mindig jönnek újak és újak. 12 évvel ezelőtt még mindössze 400 fővel indultunk, most meg már 1100-an vagyunk.

A négynapos zarándoklat fő eseménye a szombati szentmise a Nyeregben, a Mária-kegyhelyen. Itt az idén is a Csíksomlyó Expressz - Székely Gyors utasai alkotják majd a félmilliós zarándoklaton az egyik legnagyobb keresztalját. Aztán a következő napon mesebeli tájakon átrobogva ellátogatnak az ezeréves határra, Gyimesbe, a negyedik napon, hétfőn pedig indulnak haza.


- FrissMédia -