KULTÚRA
Gasztro
Megyénkben is jobb lesz mostantól a kávé
A Magyar Turisztikai Ügynökség a Stílusos Vidéki Éttermiséggel karöltve más másodszor rendezett kávéképzés-sorozatot. Most 200-an vettek részt ezen, egyebek mellett Szabolcsból is.

Az ingyenes képzésen országosan tíz különböző helyszínen tanulhattak az érdeklődők, a többi közt Egerben, Balatonszemesen, Pannonhalmán és Debrecenben is. A helyek gyorsan beteltek, a cél a hazai vendéglátás minőségi fejlesztése volt, azon belül is a kávékészítésére helyezve a hangsúlyt.

A tanfolyam hozzájárult a hazai vendéglátásban dolgozó szakemberek ismereteinek bővítéséhez és a vendéglátóhelyek színvonalának emeléséhez. A minőségi tudásanyagot Molnár Attila négyszeres magyar barista bajnok és Akócs Levente oktató garantálták.

Az eredményes képzések lezárásaképpen a Stílusos Vidéki Éttermiség interjút készített Molnár Attilával, aki oktatói szemmel a következőképpen nyilatkozott a képzéssorozatról: "Nagyon jó érzés volt ennyi érdeklődő emberrel találkozni és segíteni őket. A tudás energia- és időbefektetéssel jár, és ezúttal több mint 200 ember döntött úgy, hogy befektet abba a tudásba, amit a képzés nyújt."

A megújult Nemzeti Turizmus Fejlesztési Stratégiában a szakmai továbbképzésnek és az oktatásnak kiemelt szerepe van, ennek szellemében a képzéssorozat a tervek szerint a jövőben is folytatódik.

- FrissMédia -