AKTUÁLIS
Megyénkben 3151 civilszervezet tevékenykedik
Az 1994-ben alakult Civil Parlament 1997-ben február 1-jét jelölte meg a civilek napjának, melyről elsőként 1998-ban emlékeztek meg. A civilek napja arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nem működnek kellő számban civil szervezetek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és felelősség hárul. Csak a civilek, a civil szervezetek felelősségvállalása, társadalmi munkája, jelenléte teheti jobbá az élet számos területét.

A nap alkalmából Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy megyénkben 3151 civil szervezet működik a bíróság mai adatai szerint. Az elnök úgy fogalmazott, hogy ez ez önmagában is jelentős szám, benne van minden fajta, típusú civil szerveződés a helyi horgászegyesülettől a néptánc-körökig.

Ez az impozáns szám azt jelzi számunkra, hogy nagyon fontos az a társadalmi aktivitás, amit a civil szervezetek, egyesületek, közösségek végeznek a megyében – fogalmazott, majd hozzátette: „a civilek olyan szerepeket, feladatokat tudnak átvállalni a települési önkormányzatoktól, a megyei önkormányzattól, az államtól, amelyre az állam, települési önkormányzat figyelme esetleg még nem terjed ki.”

Az elnök arról is beszélt, hogy ez egy nagyon színes világ. "Igyekszünk partnerséget ápolni ezekkel a közösségekkel. „A megyei önkormányzat is figyeli az ő tevékenységüket és messzemenőkig támogatja természetesen a civil információs centrumnak a tevékenységét is.”

Kiss András, a Hierotheosz Egyesület elnöke az az információs centrum munkájáról szólva elmondta, hogy három dologgal készültek a mai napra. Egyrészt meghosszabbított nyitvatartassál várták a civileket. Másrészt ajándéktárgyakkal, szórólapokkal hívták fel a városlakók figyelmét a mai nap jelentőségére. Harmadrészt a meghosszabbított nyitva tartás mellett nyílt nap is volt a Civil információs centrumban, ahova várták a fiatalokat, „Így s közelebb tudunk jutni a közösségépítéshez, hiszen valljuk, hogy akkor lesz erős ez a megye, akkor lesz életképes, hogyha a közösségek életképesek. És ehhez az szükséges, hogy a fiatalok is bevonhatók legyenek ezekbe a tevékenységekbe” – fogalmazott Kiss András. „A civil szektor egyik legjelentősebb része az ifjúsági munka, az ifjúsági szervezetek munkája és azt gondolom, hogy ez a civil szervezetek jövője” – tette hozzá.

Kiss András a folyamatban lévő pályázati lehetőségekről szólva hangsúlyozta: a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatainak benyújtása folyamatban van. Az összevont pályázatokat a civil szervezetek február 21-ig, az egyszerűsített pályázatot február 22 és március 23 között tudják benyújtani. Magyarország kormánya ezzel is kiemelten támogatja a vidéken, városokban dolgozó civil szervezeteket.

Ebben az évben közel hatmilliárd forintot oszt szét a civil szervezetek között a kormány.

- FrissMédia -