AKTUÁLIS
#Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
#Kárpátalja
#Grezsa István
#Utazás
Megyénk és Kárpátalja közösen vesz részt az Utazás kiállításon - fotók
Közös standdal vesz részt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja az Utazás 2018 kiállításon, ami jelzi azt az akaratot, hogy Magyarország állandó és jószomszédi kapcsolatot kíván fenntartani Kárpátalján - mondta Grezsa István Budapesten, az Utazás 2018 kiállításon.

A Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa kijelentette: Kárpátalja és Magyarország keleti része politikai kurzusoktól függetlenül folyamatos, és mélyreható kapcsolatokat ápol.

"Mi egy olyan Európai Unió részei vagyunk, ahol a határok átjárhatóak és légiesek" - fogalmazott, hozzátéve: Ukrajna az államközi kapcsolatok alakulásától függetlenül az EU-ba és a NATO-ba tart.

A kormánybiztos elmondta: a kelet-ukrajnai háború kedvezőtlen turisztikai hatásának ellensúlyozására a Rákóczi Szövetséggel közös utaztatási programot indítottak, ami az idén folytatódik. Kárpátalján a programnak köszönhetően újra megjelentek a magyar csoportok: az egyházi és nyugdíjas utasok mellett a Határtalanul program keretében magyar diákok is érkeznek ide.

A kárpátaljai turizmus is élénkült Magyarországon, újra vendégekkel teltek meg a falusi szálláshelyek Kárpátalján - tette hozzá.

Közölte: a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács segítségével több programot finanszíroznak, ezek között kiemelte a frekventált turisztikai célpontok tisztán tartását, idéntől pedig háromnyelvű információs táblákkal tervezik bemutatni egyebek között a Vereckei-hágót. Itt található Munkács vagy Ungvár vára, a Rákócziak hagyatéka, mind olyan gazdag magyar történelmi múlt, amit életben kell tartani, mivel a magyar nemzet jövőjét jelenti a Kárpát-medencében.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára elmondta: a magyarországi vendégek száma 2016-óta nő, amikor a szövetség a Kárpátaljáért felelős kormánybiztossággal megállapodást kötött magyarországi nyugdíjas és egyházi közösségek utazási programjainak támogatására.

A pályázattal 2016-ban 100 csoportot, mintegy négyezer embert utaztattak Kárpátaljára, akik adataik szerint 50-60 millió forintot költöttek el helyi panziókban, falusi szálláshelyeken, szolgáltatóknál. Tavaly már iskolai csoportok is utaztak a program segítségével.

A Rákóczi Szövetség idén is meghirdetett pályázatában 200 és 250 ezer forint értékű utazási kerettámogatást igényelhetnek közösségek - nyugdíjas, egyházi, nagycsaládos, vagy iskolai - egészen december végéig. A pályázat részletei március elsejétől elérhetőek a szövetség honlapján - ismertette.

Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke elmondta: a tanács már harmadik alkalommal vesz részt az Utazási kiállításon, idén először együtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével. Régi céljuk a két régió turisztikai összekapcsolása - fejtette ki. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a kárpátaljai turizmust segítette programokkal a 2014-es kelet-ukrajnai háborút követően.

- MTI -

Fotó: Friss Média