AKTUÁLIS
Megyénk és a kitörési pontok - a FrissMédia interjúja Szijjártó Péterrel
A fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Kft. új napkori beruházásának értéke kétmilliárd forint, amelyhez az állam 900 millió forint támogatást nyújtott, így segítve 450 munkahely megőrzését. Az új üzemcsarnok ünnepélyes átadását követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adott interjút a FrissMédiának.

FrissMédia: Miniszter úr, ha gazdaságilag nézzük az elmúlt 10 évet, akkor hogyan látja a megye fejlődését?

Szijjártó Péter: Tavaly itt, Szabolcs-Szatmár Bereg megyében volt a harmadik legtöbb kormányzat által támogatott beruházás és egyértelművé vált, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megtalálta a kitörési pontokat. A mögöttünk álló rendkívüli év a legjobb lakmuszpapír, amivel le tudjuk mérni a megye gazdasági teljesítményét, hiszen amikor a világgazdaság legsötétebb évét jegyezhettük fel, akkor itt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 60 nagy beruházást tudott támogatni a kormány, amire korábban még soha nem volt példa egyetlen esztendő leforgása alatt.

A 60 beruházás 120 milliárd forintnyi értéket teremtett a megyében. A kormány 26 milliárd forintnyi kormányzati támogatást nyújtott mindehhez, aminek köszönhetően12 ezer munkahelyet sikerült részben létrehozni, részben pedig megmenteni.

A megye most már logisztikai szempontból ki tudja használni a földrajzi elhelyezkedését. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén sikerült egy dimenzióval feljebb lépni: a feldolgozás - legyen szó a gyümölcsökről vagy a húsokról - és a gépipar, az autóipari beszállítás tekintetében is egyre fontosabb helyet foglal el a megye hazánk gazdasági térképén.

F.M.: Napkoron most átadtak egy új csarnokot. Mit jelent ez a beruházás a megyének és az országnak?

Sz.P.: Nagyon különleges beruházásról beszélünk, hiszen darugyárból elég kevés van, nem csak Magyarországon, hanem általában a világon is. Napkoron van az ország egyik legnagyobb darugyártó üzeme, ami kizárólag magyar tulajdonban van. A Gémtech Kft. termékei jelen vannak a világpiacon: dél-afrikai, egyiptomi, csehországi és svédországi konténerterminálokban, kikötőkben is, és versenyképesség tekintetében is jelentős sikereket könyvelhettek el. Ez a beruházás egy olyan 2 milliárd forintos kapacitásbővítés, melyből 900 millió forint a kormányzati támogatás. Ezután már kizárólag magyar alkatrészekből, magyar elemekből álló darukat is tudnak gyártani Napkoron.

A napkori üzem a gépiparnak egy olyan szegmense, aminek köszönhetően a nemzeti tulajdonban lévő vállalatok előre tudnak törni. Fontos kiemelnem, hogy a Gémtech Kft. hatvan százalékban exportra termel, ami azt jelenti, hogy ezzel a kapacitásnöveléssel a cég exportbevétele is növekedni fog, így hazánk exportvolumene is növekszik. Ez nagyon fontos, hiszen a magyar gazdaság eredményességét alapvetően az export teljesítménye határozza meg.

F.M.: A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs vezetőjeként hogy érzi, mennyire fontos a gyorsaság a döntések meghozatalakor?

Sz.P.: Azért hozta létre a kormány az operatív törzset, hogy a lehető leggyorsabban meghozzuk az újraindításhoz szükséges döntéseket. A világjárványtól függetlenül is egy új világgazdasági korszakba léptünk, amit a pandémia csak még jobban megbolondított, még hektikusabbá tett.

A világgazdaságban lévő gyártási kapacitásokért zajló küzdelem még élesebb lett, gyakorlatilag napi szintű döntéseket kell hozni, ugyanis ezeken a döntéseken múlik, hogy melyik ország tudja leggyorsabban biztosítani azokat a feltételeket, amelyek alapján ezek a beruházások létre tudnak jönni.

Látni lehet, hogy a világgazdaságban a kereslet kezd magához térni, amit ki kell tudni szolgálni. Ezeket az igényeket csak azok tudják kiszolgálni, akiknek van elég kapacitásuk hozzá. Ha nincs, akkor vagy új kapacitást kell létrehozni, vagy mozgósítani kell a meglévőket. Az élénkülő kereslet kielégítéséhez beruházások kellenek. Az új beruházások helyszínének kiválasztása sokszor a gyorsaságon múlik, ezért is fontos, hogy Magyarországon stabil, nem koalíciós formátumban kormányzó kormánytöbbség van. Ennek köszönhető, hogy a döntéseket gyorsan meg tudjuk hozni. Számos beruházást nyerünk meg azáltal, hogy a vetélytársainknál gyorsabban tudunk jobb feltételeket adni.

F.M.: Megyénkben várható-e újabb beruházás, jelentős fejlesztés?

Sz.P.: Nyíregyházát illetően, az ipari park fejlesztése kapcsán a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs több döntést is hozott az elmúlt héten.

Kiemelt beruházásnak nyilvánítottuk egyrészt az ipari park fejlesztését, elfogadtuk a terveket, a menetrendet, és pénzügyi forrásokat rendeltünk hozzá. A kormány ezeket már jóvá is hagyta. Nyíregyháza eddig is vonzó volt a beruházások szempontjából. Több, mondjuk úgy, hogy nemzetgazdasági szinten közepesnek minősíthető beruházás jött már Nyíregyházára, de az igazi áttörés, az igazi zászlóshajó - mint amilyen például Győrnek az Audi, vagy Debrecennek a BMW - még nem érkezett meg. Nagyon sokat dolgoztunk Nyíregyháza polgármesterével, dr. Kovács Ferenc úrral, hogy egy ilyen beruházás létrejöjjön, most már karnyújtásnyi távolságra vagyunk egy nagy dobástól, egy nagy zászlóshajós beruházástól.

F.M.: Hogyan ítéli meg a határmenti gazdasági kapcsolatokat megyénk vonatkozásban, van-e itt fejlődési lehetőség?

Sz.P.: Nagyon sokat invesztálunk abba, hogy a határon átnyúló gazdasági együttműködés tekintetében előre tudjunk lépni. A határ túloldalán élő magyar nemzeti közösségeknek a gazdasági támogatása a határon túl is felpörgeti a gazdaságot. Például Ukrajna kapcsán azt tudom mondani, hogy 34 ezer kis- és közepes vállalkozás beruházásaihoz adott összesen 16 milliárd forintnyi támogatást a kormány, ami 22 milliárd forintnyi beruházást indukált. Nyilvánvaló, hogy a határ túloldalán, ha aktiválódik a gazdaság, az jó nekünk is, ezért fontos számunkra, hogy folyamatosan újabb határátkelőhelyeket építsünk ki, de ez nem csak rajtunk múlik, hanem a szomszédos országokon is. Ha van kölcsönös akarat, akkor mi azonnal ott állunk, hogy lehessen újabb átkelőket nyitni, mert úgy látjuk, hogy ezek a fő ütőerek nagyon fontosak ahhoz, hogy a gazdasági vérkeringés felgyorsuljon.

Románia Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere, az öt legfontosabb exportpiacunk egyike. Politikai kapcsolataink is fokozatosan javulnak, a gazdasági közösségek már rég megtalálták egymáshoz az utat. Én azt gondolom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is ki tudja venni a határmentiségből az előnyöket a maga számára, főleg úgy, hogy az egész kelet-nyugati logisztikai folyosó egyre jobban valósággá válik. A kínai áruk Európába történő szállításaiért zajlik a verseny, úgy tűnik, hogy a vasutat illetően egyre jobb pozícióban van hazánk.

F.M.: Európa energiaválságban van, de úgy tűnik, hogy Magyarország kimarad ebből a krízisből. Minek köszönhető ez?

Sz.P.: Ennek két oka van. Egyrészt van egy atomerőművünk, amely a magyar villamosenergia termelésének a felét állítja elő Pakson, másrészt pedig van egy hosszútávú gázvásárlási megállapodásunk Oroszországgal. Tehát mi az ellenkezőjét tettük, mint amit Nyugat-Európa tett: ott bezárják a nukleáris erőműveket, mert a zöld ideológiát követő pártok ezt szabják meg feltételként a kormányaiknak, és nem kötnek hosszútávú gázvásárlási megállapodásokat, vagy csak ritkábban, mondván, hogy a gázt úgyis ki akarják vezetni az energiaforrások közül. Nyilvánvalóan mindez most nem lehetséges.

Magyarország nagyon sokat tett annak érdekében, hogy biztonságos alapokra helyezze az energiaellátását. Egyrészt van önálló képességünk Pakson keresztül, másrészt van biztonságot adó hosszútávú gázvásárlási megállapodásunk az oroszokkal. Az oroszok eddig mindent teljesítettek korrektül, így elértük azt, hogy Magyarországon nincsenek energiaellátási problémák. A beérkező szállítmányok időben, biztonságosan jönnek. Úgy kötöttük meg a szerződéseket, hogy azok nyomán lehetővé vált a rezsicsökkentés vívmányainak megvédése, ami óriási eredmény.

F.M.: Magyarország végig kiállt Ukrajna függetlenségéért. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az álláspontok nem csillapodnak, egyre jobban elmélyül a konfliktus a két ország között. Hogy látja az ukrán helyzetet?

Sz.P.: Ez nagy fejfájás nekem. Őszintén mondom, hiszen hét szomszédunk van, és hattal folyamatosan javulnak a kapcsolatok, miközben a terep nem könnyű. Romániával, Szlovákiával és Szerbiával is történelmi távlatokban nagyon sok konfliktusunk volt, mégis egyre inkább javulnak a kapcsolataink. Sokat teszünk ezért: közös gazdaságfejlesztés, közös beruházások, közös közlekedési infrastruktúra-fejlesztés. Folyamatosan vannak sikertörténetek, amelyek javítják a kapcsolatokat.

Ukrajna esetében azonban bármit csinálunk, bármilyen gesztust gyakorlunk, bármilyen pozitív döntést hozunk, bármilyen kérésnek eleget teszünk, csak negatív reakciók érkeznek.

Amikor a miniszterelnök úr 2021 decemberében fogadta az ukrán elnök hívását, ő nagyon szépen beszélt Magyarországról és a kétoldalú kapcsolatok fontosságáról. Aztán néhány nappal később beterjesztette az ukrán parlamentben azt a törvényt, aminek a lényege, hogy kettős állampolgárságúak nem láthatnak el közfunkciókat vagy közhivatalt.

A kisebbséget, a magyar közösséget folyamatosan megsértik. Minden egyes találkozó után jön valami probléma. Legutóbb döntést hoztunk arról, hogy az év első három hónapjában 700 millió köbméternyi gáz szállításával tesszük könnyebbé az ottani ellátási helyzetet. Sokszor teszünk olyan gesztust, hozunk olyan pozitív döntést, ami nekünk nem feltétlen érdekünk, de mégis megtesszük. Azonban a viszonzás eddig elmaradt. Remélem, ez a helyzet meg fog változni, mert ez nagyon frusztráló, nagyon rossz. Rossz a kárpátaljai magyarságnak, rossz nekünk és rossz a magyar ukrán kapcsolatoknak. A szomszédokkal sokkal jobb jóban lenni, mint rosszban. De most tényleg azt tudom mondani, hogy nem rajtunk múlik.

- FrissMédia -