AKTUÁLIS
Megyénk az egyik legnagyobb nyertese az elmúlt öt évnek
Kiss András (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tagja és Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke az elmúlt öt év eredményeit sorolva fejtette ki a fiatalok szerepvállalását a politikai életben mai, nyíregyházi közös sajtótájékoztatójukon.

Kiss András úgy véli, hogy a magyar fiatalokat hasonló problémák, kihívások foglalkoztatják, mint a határon túliakat. Kiss András elmondta, hogy a két megye között nem csak önkormányzati, hanem civil, ifjúsági szinten is nagyon erős és sokrétű a kapcsolat.

A kormánypárti közgyűlés tagjának véleménye, hogy az elmúlt öt év egyik legnagyobb nyertese Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. 2010-hez képest a jelenlegi állapotokat látva kijelenthető, hogy a kormánynak nemcsak a főváros, hanem minden település fontos, legyen az bármilyen pici, legyen az a szatmári vagy beregi térségben.

Kiss András úgy véli, hogy a fiatalok boldogulásának lehetőségét továbbra is a Fidesz-KDNP pártszövetség tudja biztosítani. Elmondta, hogy a megyei önkormányzat az elmúlt öt évben számos olyan projektet támogatott, melyek a megyében élő fiatalok érdekeit tartották szem előtt, ilyenek például munkahely-teremtéssel egybekötött képzési programok (Paktum).

Kiss András beszélt még a kormány családvédelmi akciótervének sikerességéről, megemlítve, hogy már kis falukban, községekben sincsenek döntéskényszerben a családot alapító fiataloknak, hisz egy kormányprogramnak köszönhetően ezeken a településeken is sorra létesülnek a bölcsődék. „Oda jutottunk, hogy a bölcsőde már nem városi mulatság” – fogalmazott.

Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke a gyümölcsöző kapcsolatokról beszélve rámutatott: fontos dolog, hogy a képviseleti plénumokon - mint például a megyei önkormányzat -, fiatalok is helyet kapjanak, hisz a gondjaikról, problémáikról ők maguk tudnak hitelesen beszélni. Úgy véli az alelnök, ezért fontos, hogy a megfelelő személyekre szavazzanak.


Bíró Barna a 2016-os hargitai önkormányzati választásokról szólva kifejtette: célkitűzésük volt, hogy legalább 50 fiatal szerezzen képviselői, polgármesteri, illetve alpolgármesteri széket. Ez akkor majdnem sikerült, ugyanis több mint negyven képviseleti pozíciót fiatalok szereztek meg akkor.

- FrissMédia -