AKTUÁLIS
Megyei kórházi osztályokat vonnak össze a járvány miatt
Tizenhét igazolt beteget ápoltak a múlt héten a megyében - tudta meg a Frissmedia.hu.

A betegek egy része Budapesten gyógyult, de Nyíregyházán is kezelnek betegeket, közülük egynek súlyos volt az állapota a múlt heti adatok alapján – tudta meg portálunk egy névtelenséget kérő, az ügyet ismerő személytől. A nyíregyházi kórház teljes gőzzel készül az esetleges tömeges megbetegedések kezelésére.

A lapunk birtokába jutott főigazgatói utasítás szerint osztályokat vonnak össze Nyíregyházán a humánerőforrás felszabadítása érdekében. Ezzel egy időben a három hónapos munkaidő-keretet 12 hónapra kívánja módosítani a kórház vezetése. Ennek indoka egyrészt az, hogy a „veszélyhelyzet kihirdetése és az elektív ellátások leállítása miatt átmenetileg több munkavégzési helyen is a szokásoshoz képest alacsonyabb munkavállalói létszámra van szükség.”

A másik, mint fogalmaz az utasítás: „előreláthatólag egyes munkakörökben a jelenleg alkalmazott háromhavi munkaidőkeret nem biztos, hogy elegendő lesz (…)” Mint ismert, az állami egészségügyi ellátórendszerben dolgozó orvosok, nővérek, ápolók, közalkalmazottak munkarendjét egyedi szerződések szabályozzák.

A birtokunkba jutott anyag szerint attól függetlenül, hogy egy-egy orvos vagy ápoló mennyit dolgozik, csak az alapilletményre jogosult.

„4. A munkaidőkeret tartama alatt a Közalkalmazottnak — a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül — a havi alapilletménye jár. A munkaidőkeret tartama alatt a Munkáltató a Közalkalmazottat az előre, a járványügyi helyzet figyelembevételével kiadott beosztás szerint foglalkoztatja, de azt a R. 6. (2) bekezdésének a) pontja értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt, továbbá legfeljebb az annak megszűnését követő 30 napig — a munkavégzés kezdő és befejező időpontja, valamint a munkavégzés konkrét osztálya tekintetében is — egyoldalúan, a szokásos közlési szabályoktól eltérően”

A kórház vezetése úgy véli, „ez a megoldás csaknem minden munkatársunk számára kedvező és méltányos alternatívát kínál. Előzetesen egyeztettünk a Közalkalmazotti Tanáccsal is, akik szintén ezen a véleményen voltak.”

Mint írtuk, Nyíregyházán gőzerővel készülnek az esetleges tömeges megbetegedések kezelésére. 2018 decemberi adatok szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház összesen 2974 aktív kórházi ággyal rendelkezett, a kihasználtsága 73,61 százalékos volt. Ebből 1005 ágyon összesen 11 547 krónikus beteget ápoltak. A fennmaradó 1969 aktív kórházi ágyon 18 szakterület osztozik. A legtöbb aktív kórházi ággyal a belgyógyászat, míg a legkevesebbel a szemészet rendelkezett 2018-ban. A nyíregyházi kórház a NEAK kimutatása szerint 2018-ban 101 798 beteget látott el.

Dr. Adorján Gusztáv, a nyíregyházi kórház orvosigazgatója március 25-én jegyzett utasítása szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel az egészségügyért felelős miniszter elrendelte, hogy a kórházak halasszanak el minden, sürgős szükségben azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő beavatkozást. Ennek végrehajtása érdekében osztályok átköltözésével, bezárásával szünetelnek egyes kapacitások. A lezárásra kerülő ápolási egységekben sem beteg, sem dolgozó nem tartózkodhat – áll az utasításban.

„Az osztályok kubatúrájában található műtők, esetleges speciális, máshol nem elérhető műszerekkel felszerelt kezelők (elsősorban szemészet, urológia) kizárólag a sürgős, azonnali ellátás elvégzésére, a betegellátás idejére használhatók.

A lezárásra kerülő ápolási egységekből az osztályos készleten levő logisztikai anyagokat és gyógyszereket a fogadó osztályokra, vagy teljesen megszűnő osztályok esetében az ápolási igazgató által kijelölt osztályra át kell adni további felhasználásra.”

Az intézkedések során az urológiát az ötödik emeletről leköltöztették a sebészetre, így ott egy komplett szárny üresedett meg. Mai információnk, hogy 27 ezer négyzetméteren, mintegy 1600 darab orvosi gép-műszer beüzemelésével felépült tömbkórházban is alakítottak ki az esetleges tömeges megbetegedések kezelésére komplett szárnyakat.

Egyébként a 2016-ban átadott kórháztömbben működnek az onkológiai, gyermekgyógyászati, belgyógyászat,i illetve szív- és érrendszeri osztályok, valamint a Sürgősségi Betegellátó Centrum. És ebben a tömbben kapott helyet még 2016-ban a felnőtt és a gyermek fertőző osztály.

A megszűnő vagy összevont osztályokon azonnali hatállyal intézkedni kellett például a „betegek áthelyezéséről vagy hazabocsátásáról a megszűnő ápolási egységekből.”

Portálunkat két beteg is azzal kereste meg, hogy az aktuális kemoterápiás kezeléseket nem kapták meg, azokat elhalasztották Nyíregyházán.

Kérdéseinkkel megkerestük a kórház vezetését, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Portálunk korábbi információi szerint a kisvárdai kórház is felkészült, bár fontos tudni, hogy az általunk ismert protokoll szerint megyénkben a nyíregyházi kórház a kijelölt ellátóhely, így a vírus által okozott Covid-19 betegségben szenvedőket - amennyiben kórházi ellátásra szorulnak - Nyíregyházán látják el.

Megjegyezzük, hogy a megye legnagyobb, évente 100 ezer beteget ellátó egészségügyi intézményének honlapján gyakorlatilag semmilyen információ nincs egyelőre - másik forrásunk szerint azért, mert mindenki leterhelt.


- FrissMédia -