SPORT
Labdarúgás
#Kisvárda Master Good
#Egyiptom
Megvan a Kisvárda első idei gólja
Lejátszotta első felkészülési meccsét Egyiptomban a Kisvárda, és egy helyi másodosztályú csapat, az Al Aluminium SC ellen 2-0-ra nyertek is Dajka László tanítványai. A Kisvárda góljait Sassá és Kovácsréti szerezte.

Az első félidőben az egyiptomiakat támogatta a nagy szél, de a másodikba már a Kisvárda dominált és a sorcserét követően, két gólt is szereztek - olvasható a klub honlapján amelyen megszólal a csapat új brazil játékosa is. Sassa arról beszél, hogy megviselte az átállás, de már edzéseken is részt tudott venni. Úgy fogalmazott a megnyert meccs után: Az is frusztrált, hogy nem tudtam a családommal ünnepelni a kislányom egyéves születésnapját, cserében éppen ezen a napon szereztem gólt. A csapat játéka még nem volt tökéletes, nekem is van hova javulnom, úgyhogy dolgoznunk kell keményen tovább, hogy jól szerepeljünk a tavaszi szezonban.

Sérülés miatt nem játszott a csapat védője, Rubus Tamás, de bokafájdalmai nem tűnnek annyira súlyosnak, így a későbbiekben már számíthat rá a szakmai stáb.