KÉK FÉNY
Megszólalt egy szemtanú a Skóciában eltűnt szabolcsi ikerpárról
A skót rendőrség intenzíven keresi a 32 éves Elizát és Henriettát, akik ​január 7-én tűntek el a skóciai Aberdeenben.

Egyre nagyobb rejtély övezi a Huszti ikrek eltűnését, akiknek január 7-én veszett nyoma Aberdeenben. A skót rendőrség már szinte mindent bevetett: a környék minden szegletét átkutatták földön, vízen és levegőben is, ám a 32 éves Eliza és Henrietta hollétéről továbbra sincs semmilyen konkrét nyom. A nyomozók jelenleg abban bíznak, hogy előkerül egy szemtanú, aki a kritikus időszakban a helyszínen járt, és valami olyan információval szolgálhat, ami áttörést hozhat az ügyben.

A Blikk kiderítette, hogy a rendőrség már kihallgatta az egyik tanút. Daia Glez, Henrietta ismerőse, a város egyik kávézójában találkozott rendszeresen a magyar nővel, aki ott dolgozott. Éppen ezért vonták be a nyomozásba: a hatóságok igyekeznek feltérképezni a testvérek kapcsolatrendszerét, szokásait és hátterét, hátha közelebb kerülnek a rejtély megoldásához.

"Nem voltunk közeli barátok, de sokszor találkoztunk, amikor betértem a kávézóba. Utoljára január 4-én délután fél három körül találkoztam vele, aznap is dolgozott. Úgy tűnt, hogy el van merülve a saját gondolataiban. Kissé zaklatott volt, úgy tűnt, mintha valami súlyos gond gyötörné vagy nyomasztaná valami miatt" - mondta a Blikknek a nő.