KULTÚRA
Fesztivál
#PanyolaFeszt
#hagyományőrzés
#Muhari Zoltán
Megnyitott a PanyolaFeszt
A PanyolaFeszt nulladik napján már három koncerttel is készültek a szervezők a beköltöző vendégeknek. Az ezt követő napokon is lesz alkalom bőven a szórakozásra, hiszen a fesztivált ma este 6 órakor nyitották meg.

Miközben a PanyolaFeszt nulladik napján várják a vendégeket, akik jellemzően ilyenkor foglalják el a vendégházakat, a településen élők készülődnek.

A fesztivál különlegessége az, hogy csakis helybéli, szatmári ételeket kóstolhatnak az ide érkezők,rengeteg portaprogram van, ahogyan helybéli fiatalokkal is megismerkedhetnek, hiszen sok fiatal művész itt mutatkozik be először a közönségnek.

A fesztivál missziója a kulturális értékek közvetítése - mondta el Muhari Zolán polgármester, a fesztivál főszervezője lapunknak.

A családias hangulatú fesztivál célja a hagyományőrzés. A kisebb közösség ebben a pár napban kulturális értékeket közvetít, a település teljes összefogásban minden megtesz azért, hogy a vendégek jól szórakozzanak.

Ahogyan írtuk korábban is, közel 200 fellépőt tekinthetnek meg 20 helyszínen, valamint rengeteg színes programon vehetnek részt. Itt olvashatják interjúnkat a PanyolaFesztről Muhari Zoltán polgármesterrel.