KÖZÉRDEKŰ
Agrár
Megnyílt a világ legnagyobb mezőgazdasági vására
Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására, a magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik. Magyarország ismét előkelő helyen, Lengyelország és a díszvendég Horvátország között kapott helyet.

A folyamatos jelenlét az ágazat legnagyobb szabású rendezvényén kiemelten fontos, azért is, mert a magyar mezőgazdaság nemcsak a hazai fogyasztók, hanem mintegy 20 millió ember ellátására képes - húzta alá Nagy István.

A megnyitó után a közmédiának adott nyilatkozatában arról is szólt, hogy a vásáron folytatott szakmai beszélgetéseken szinte minden mondatban megjelenik a klímaváltozás miatti aggodalom.

"Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a mezőgazdaság nem a bűnös, hanem az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat" - mondta a miniszter.

- MTI -