KÉK FÉNY
Meghalt egy féléves kislány Dombrádon - az apát vádolják
2022 szeptemberében mentőhelikopter landolt Dombrád egyik csendes utcájában. A riasztás szerint egy hathónapos baba nem lélegzik, nincsenek életjelei. Az apa elmondása szerint lánya kiesett a babafotelből.

Dombrádon sokan hallottak az esetről, de beszélni nem nagyon akar senki. Túlnyomó részt úgy tudják, hogy baleset történt. Reggel az édesanya a nagyobbik lánnyal kiszáradás miatt a kisvárdai kórházba ment. Ott az orvosok úgy ítélték meg, hogy jobb, ha a gyerekkel az édesanya is bent marad, majd az apuka vigyázz a hathónapos kislányra. Az apa elmondása szerint lánya először játszott, majd beültette a babáknak készült hintaszékbe, azonban nem csatolta be a biztonsági övet. Az apa két helyiség között ingázott, és egyszer csak azt vette észre, hogy lánya kiesett a székből, fejjel a szőnyegre.

Sérülés nem látszott rajta, és az apa elmondása szerint a gyermek jól is volt. Visszaültette a székbe, majd később lefeküdtek az ágyra aludni. Este fél hat körül az apa arra ébredt, hogy a gyermek nem lélegzik. Azonnal hívta a mentőket, az utasításaik alapján megkezdte az újraélesztést, majd azt folytatták a mentőhelikopterrel kiérkező szakemberek is. Sajnos nem jártak eredménnyel, a kislány a helyszínen meghalt.

A nyomozás során az orvosszakértők megállapították, hogy a kislány a koponyáján az eséstől olyan súlyos sérülést szenvedett, amitől légzési és keringési elégtelenség lépett fel.

Ha a biztonsági övet az apa bekapcsolja a babaszéken, illetve nem hagyja a gyermeket magára, a halálos eredmény elkerülhető lett volna - mondta stábunknak dr. Borsodi-Buss Emese ügyész.

A megyei főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az apát, aki nagyon megbánta tettét. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje a vádlottat.



A településen megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy elég büntetés egy családnak a gyermek halála, nem kéne még jogilag is megbüntetni őket, hisz "egy életen át hordják ezt a terhet". Azonban vannak olyan vélemények, hogy igenis meg kell büntetni a felelőtlen szülőt, hiszen nem figyelt a gyermekére. Másrészt ha ilyen történik, azonnal orvoshoz kellett volna mennie - mondja egy nagymama, aki ismeri a családot.

Az édesanya tőlünk tudta meg, hogy gondatlanságból elkövetet emberöléssel vádolja az ügyészség a férjét. Nem érti az egészet: baleset volt, nagyon megviselte a férjét is a gyermekünk elvesztése. "Én haza sem jöhettem a kórházból, amikor a kisebbik lányom meghalt. Nagyon bánt a dolog, de a férjem nem követett el semmit, hiszek neki" - mondja.

- FrissMédia -