KÉK FÉNY
Meghalhatott volna: büntetésből zárta be az apa a lányát Nyíregyházán a kocsiba
Lezárt, tűző napon parkoló autóból mentettek ki egy 14 éves lányt a rendőrök Nyíregyházán – írtuk tegnapi híradásunkban az MTI nyomán. Mint kiderült, a lánynak az életébe is kerülhetett volna az állítólagos hisztije.

Többszörösen megdöbbentő, ami vasárnap délelőtt történt Nyíregyházán. A 14 éves lányt – azért, mert állítólag „hisztizett” - az apja az elektromosan működő ablakokat felhúzva, az autót központi zárral lezárva ott hagyta a kocsiban. Majd, mintha minden rendben lenne, a család többi négy tagja látogatást tett a Nyíregyházi Állatparkban. Eközben a hőmérő higanyszála egyre feljebb kúszott és az egyterű autó utastere egyre melegebbé vált.

Mi az, hogy nem tudta kinyitni a kocsit belülről egy 14 éves lány?

Ezen mi is elgondolkoztunk, első körben – helyesen – arra tippeltünk, hogy a gondos, háromgyermekes családfő bekapcsolta a biztonsági gyerekzárt. Azaz a két hátsó ajtót így még menet közben sem lehet kinyitni belülről.

Csakhogy ha ez történt volna, akkor az első ajtót ki tudta volna nyitni a gyerek - de az sem nyílt belülről. Az ablakok elől-hátul elektromos rendszerűek a kocsiban, vagyis gyújtás nélkül nem üzemelnek. Az idő telt és a lány egyre rosszabbul érezte magát.

A levegő fogyott, a hőmérséklet emelkedett, így töltött több órát az apja által kiszabott fogságban a 14 éves lány, mígnem kétségbeesve segítségért kezdett kiabálni.

Az arra járók végül a kocsi egyik kis ablakát betörték, majd értesítették a rendőrséget. Két szolgálatban lévő rendőr, Ferenc és Roland érkeztek ki a helyszínre. Azonnal felismerték, hogy életveszélyes helyzet állt ellő.

Miután a bajba jutott lánnyal megbeszélték, hogy takarja be és így védje magát az üvegszilánkoktól, egy civil segítségével villáskulccsal betörték a kocsi ablakát. Kiemelték a lányt, majd átadták az időközben kiérkező mentőknek.

Mint kiderült, a rendőrök sem tudták kinyitni a kocsi ajtaját belülről.

Elsőre talán műszaki hibára gondolna az ember, de kérdésünkre a márkaképviselet szervizének vezetője elmondta, hogy a kettős reteszelés egy biztonsági lehetőség. Ha a központi zár vezérlőjét egyszer nyomják le, akkor "hagyományos” zárás történik, azaz a lezárt kocsit belülről ki lehet nyitni. Azonban ha a vezérlő gombját kétszer nyomja meg a tulajdonos, akkor kettős reteszelés jön létre és lezárt kocsit se belülről, se kívülről nem lehet kinyitni. A vasárnapi, megdöbbentő esetnél is ez történhetett. Az apának tudnia kellett volna, hogy a kocsit kettős reteszeléssel zárta le.

Tisztázásra vár az is, hogy miért húzta fel az apa az összes ablakot, tudva, hogy azok gyújtás nélkül nem húzhatók le, miért zárta rá a kocsit a lányára és miért vitte el az indítókulcsot, úgy, hogy tudta: több óra múlva jönnek csak vissza.

A mentés után körülbelül 30-40 perccel érkeztek meg a szülők. Azt mondták, nem gondolták, hogy ilyen baj történhet, és azt hitték, hogy a lezárt autó ajtaját a lány ki tudja nyitni belülről.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a mezőkeresztesi házaspár ellen.


- FrissMédia -