SPORT
Labdarúgás
Még 0-0 a Fradi-Várda
Nincs is jobb bajnoki nyitány egy jó kis Fradi-Várda meccsnél.

Azért az idén eleji formát jelezte, hogy a kisvárdai védő, Kravcsenkó ártalmatlan helyzetben vezette a labdát, majd amikor fel akarta ívelni, nem találta el, helyette kirúgott egy fűcsomót.

De lelkesen hajtott mindkét csapat, a Várda csatára (ha van ilyen manapság egyáltalán, hogy “csatár”), Navratil kevergetett ügyesen a bal oldalon, majd a Fradi villámembere, Tokmac lőtt balról a rövidre, de Dombó hárított.

A Várda is eljutott többször a Fradi kapuja elé, ám a lövések nem sikerültek, finoman szólva. Azért gyakorolni kell még a célzást, mert egyébként nagyon szépen focizott a kisvárdai csapat.

A 22. percben a fradista Zubkov lőtt el 30 méterről egy szabadrúgást, ez is fölé ment méterekkel.

Szorongatott a Várda! Öt perccel később Navratil levett egy Fradi-védők által kifejelt labdát (nem kézzel, hiába reklamáltak néhányan), majd a bal sarok felé lőtte. Bogdán vetődve hárított. Ez volt eddig a meccs legnagyobb helyzete.

Aztán a félidő utolsó negyedórájában benyomta a Fradi a Várdát a kapuja elé. Sorra jöttek a lehetőségek, de ordító helyzet nem volt. Zubkov lőtt alig fölé, majd Tokmac cselezett a bal oldalon addig, amíg önmagát is becsapta.

0-0 az első félidő után.