Barátaival nyomban le is tették a csíki hoki alapjait. Székelyföldön a jégkorong ma is nem csak sport, hanem közösséget formáló erő, amely már fiatal kortól lehetőséget ad a fejlődésre. A 2007-es születésű Márton Tamás is ebben a miliőben „nőtt bele” a sportágba. Csapat szinten többszörös román bajnok, de a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csapatával a magyar bajnokságot is megnyerte. Válogatott szinten több alkalommal járt az U18-as és U20-as világbajnokságon. Utóbbi vébén a torna legjobb játékosa különdíjat is megkapta. Tamás magyar állampolgár is, tehát akár a magyar válogatottba is bekerülhetne. Őt kérdeztük jégkorongról, sikerekről, eredményekről, jövőről.

Mióta sportolsz, és hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?

A hokival 3 éves koromban találkoztam először és már 16 éve lesz, hogy csinálom. Az utcában két barátommal és testvéremmel kezdtem el: miközben nekik edzésük volt, én addig tanultam korcsolyázni, majd nőttem fel, úgy kezdtem velük egyszerre edzésekre és meccsekre is elmenni.

Volt-e olyan személy, ami eldöntötte, hogy komolyabban is a jégkoronggal szeretnél foglalkozni?

Konkrét személy nem volt és nem is erőltették rám, saját magamtól szerettem volna mindig menni és ez egy idő után kialakult az, hogy én megyek “hokizni” és aztán ahogy telt az idő, úgy alakultak ki új barátságok is amik a mai napig megvannak.

Gyerekként több sportágat is kipróbáltál, vagy kezdettől fogva ez volt az első számú választás?

Mint minden gyereknél úgy nálam is a foci jött először, mivel nyáron mindig fociztunk az utcában vagy floorballoztunk. Nekem sosem volt kérdés, hogy a hokit vagy a focit választom. Pár hónapig a hoki edzéssel párhuzamosan jártam még foci edzésekre is, de az nem tartott sokáig és hamar rájöttem, hogy nem való nekem a foci.

Hogyan néz ki egy napod a hokiidényben?

Változó, mivel régebben voltak iskola előtti jég edzések is, majd iskola után is volt egy erőnléti edzés és utána egy jég edzés. Most már egy jég edzés van és egy erőnléti, ami nagyjából 3 óra egy nap. Meccsnapokon délelőtt egy átmozgató jeges edzés szokott lenni, utána pedig meetingek vannak, ahol kielemezzük az aznapi ellenfelet és hogy mi is mit tudnánk még jobban csinálni.

Mi az, amit kívülről kevesen látnak, de a sportolói élet velejárója?

Amit nagyon sokan nem látnak át az a hoki mentális része. Az emberek azt gondolnák, hogy napi 2-3 edzés a legnehezebb része a sportnak, de nem. Legtöbbször sokkal nehezebb a mentális része, azok a gondolatok, amik egy nehezebb időszakban jönnek egy rosszabbul sikerült meccs vagy meccsek után, vagy amikor kevésbé megy úgy a játék mint ahogy máskor szokott, vagy éppenséggel a sérülések alatti és utáni időszakok. A legtöbb mindig a mentális erőn és stabilitáson múlik és ennek a kezelésén. És nyilván fontos a rengeteg belefektetett idő, a lemondások még akkor is ha talán az ünnepekről vagy családi, baráti programokról van szó.

Sportolói pályád mely eredményére vagy a legbüszkébb?

Nem tudnék egyet választani, de nincs annál jobb érzés mikor egy egész éves kemény, fárasztó munka után az aranyérem és a kupa a mi kezünkben van és mi tudjuk azt a magasba emelni a csapattal, edzőkkel együtt. Legyen az a magyar bajnoki kupa vagy a román bajnoki kupa, még akkor is, ha közben volt részem egyéni díjjakban is.

Mit tanított neked a sport az életről?

Szerintem, amiben a legtöbbet segített, az az önállóság; mivel nagyon sokat utazunk, ez problémákkal is jár, de nincs olyan probléma, amit nem lehet megoldani. Ezen kívül a csapatmunka és az együttműködés terén is sokat fejlődtem, mivel a jégen csak mi vagyunk és mi kell kihozzuk a legjobbat egymásból.

Milyen céljaid vannak a hokiban?

Minden élsportoló minél gyorsabban és minél nagyobb szinten szeretné csinálni azt, amit csinál és abból kihozni a legjobbat. Nekem sincs más célom, mint hogy minél jobb ligában és csapatban játszak.

Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek jégkorongozni?

Azt üzenném, hogy bármibe is kezdenek bele, a célok elérése sosem lesz egyszerű. Ám a legfontosabb mindig a kitartás, mert nem mindennek lesz eredménye egyik napról a másikra. A munkát olyankor is meg kell csinálni, mikor azt hinnéd, hogy az most pont nem számít, de a végén éppen ez jelenti majd a különbséget másokhoz képest.