KÖZÉRDEKŰ
Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás
Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-t.

Czomba Sándor közölte: a kormány a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében. Ebben a helyzetben a kisgyermekes szülők 2023. március 31-ig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra - tette hozzá. Mint írta: a támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, családi vagy munkahelyi bölcsődében, illetve napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatóknál helyezik el.

A támogatás az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is - ismertette. Emlékeztetett arra: a programnak köszönhetően az elmúlt években már több ezer szülő számára vált lehetővé az újbóli munkába állás, a bölcsődei támogatással az elmúlt években már mintegy 10 ezren éltek.Úgy értékelt: a kormány intézkedéseinek eredményeként - a bölcsődei támogatás mellett többek közt adómentesség biztosításával - folyamatosan javul a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete.

A 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest már több mint 10 százalékpontot növekedett, amely hozzájárult ahhoz, hogy 2010-hez képest 1 millióval többen dolgoznak Magyarországon, a foglalkoztatottsági ráta pedig meghaladja az uniós átlagot - olvasható a közleményben.

-MTI-