NAGYVILÁG
Külföld
#Ungvár
#óvoda
#Miniszterelnökség kárpátaljai kormánybiztossága
#Grezsa István
#Kárpát-medencei óvodafejlesztési program
Magyar kormánytámogatással felújított óvodát adott át Grezsa István Ungváron
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében közel 12 millió forint magyar kormánytámogatásból felújított óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos kedden Ungváron.

Megnyitó beszédében a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa reményét fejezte ki, hogy az óvodafejlesztési program segítségével egy nagyon jó óvodai oktatási rendszert sikerül kiépíteni Kárpátalján. "A program két ütemében közel 4,5 milliárd forintnyi forrás felhasználásával 32 új intézmény felépítése mellett közel 130-at újítunk fel, és ezek egyike a most átadott, közel 12 millió forintból korszerűsített ungvári 6. számú óvoda" - tette hozzá. Legalább ennyire fontosak az óvodapedagógiai továbbképzések, amelyek a Kárpát-medence valamennyi nemzetrészében, így a napokban Kárpátalján is elindultak - mondta.

A kormánybiztos megköszönte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek (KMPSZ), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) és történelmi egyházaknak az együttműködést, amely lehetővé teszi az óvodafejlesztési program zökkenőmentes kárpátaljai megvalósítását, miáltal 2019 végéig sikerül befejezni a tervezett beruházásokat. Ezzel egyúttal "szeretnénk mintát nyújtani a többségi nemzetnek is, hogy milyen óvodákba szeretnénk járatni a gyermekeket" - jegyezte meg.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntőjében elmondta, az ungvári 6. számú óvoda négy gyermekcsoportja közül kettő magyar. Jelezte, a város vezetése ígéretet tett arra, hogy ez a gyermekintézmény bázisóvodává válik, ami azt jelenti, magyar lesz minden csoport és a módszertanért felelős pedagógus, s ezáltal az intézmény szakmai támogatásban részesítheti a többi ungvári óvodát, amelyekben magyar csoportok működnek. A szakember megköszönte a magyar kormánynak az óvodafejlesztési program keretében Kárpátaljának nyújtott segítséget, az ungvári polgármesteri hivatalnak pedig az együttműködést.

Az átadási ünnepségen részt vett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki délelőtt az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar kara kollégiumának a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával vásárolt eszközöket adott át.

Az államtitkár az MTI érdeklődésére elmondta: a magyar kormány támogatásával korábban felújított egyetemi kollégiumban lakó diákok kétmillió forint értékben kaptak eddig hiányzó mosógépeket, hűtőszekrényeket, mikrohullámú sütőket és tornaszereket a saját költségükön kialakított konditerem számára.


- MTI -