NAGYVILÁG
Külföld
#Grezsa István
#Kárpátalja
#óvoda
Magyar kormánytámogatással felújított óvodákat adott át Grezsa István Kárpátalján
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a magyar kormány 13 millió forintnyi támogatásából és a kárpátaljai görögkatolikus egyház közreműködésével felújított három óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos csütörtökön Kárpátalján.

A Beregszászhoz közeli Beregdéda Búzavirág óvodájában tartott átadási ünnepségen Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa elmondta: a program keretében az elmúlt hónapokban mintegy 25 óvodát korszerűsítettek Kárpátalján a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) koordinálásával. Kiemelte, a magyar kormány támogatásával ezúttal három gyermekintézmény újult meg, Beregdédán kívül a közeli Makkosjánosiban és a nagyszőlősi járási Tiszabökényben, összesen 13 millió forintból.

Mivel mindhárom település lakosságának zöme görögkatolikus - folytatta -, a felújítási munkálatokat a görögkatolikus egyház szervezte. Jelképesnek nevezte, hogy az összesen mintegy 120 férőhelyes három gyermekintézményben teljes egészében megújult a fűtési rendszer, így az eddig is családias légkörhöz tényleges meleg is társul azt követően, hogy korábban télen sokszor 12-13 fokot mértek a helyiségeikben.

A kormánybiztos jelezte, hogy Kárpátalján folytatódni fognak az összesen 4 milliárd forint óvodafejlesztési program keretében folytatott felújítások és építkezések, amelyek nagyobb része még az idén befejeződik. Köszönetet mondott a kárpátaljai magyar görögkatolikus egyháznak az óvodafejlesztés terén folytatott partneri együttműködésért, közölve, hogy az egyház saját forrásból további 15 millió forinttal fog hozzájárulni több kárpátaljai magyar település gyermekintézményeinek a felújításához. Ugyancsak eredményesnek nevezte a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel és a római katolikus egyházzal folytatott együttműködést, bejelentve, hogy Munkácson hamarosan átadják az újonnan épült Szent József óvodát. "A jelentős óvodafejlesztési beruházások hozzá fognak járulni ahhoz, hogy Kárpátalján további ezer évig megmaradjon a magyar közösség és a magyar szó" - hangsúlyozta Grezsa István.

Köszöntőjében Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Püspökség magyar ügyekért felelős püspökhelyettese köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Miniszterelnökség kárpátaljai kormánybiztosságának a Kárpátaljának és a kárpátaljai magyar görögkatolikus közösségnek nyújtott hatalmas támogatásért. Reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány a jövőben folytatni tudja a Kárpátalján elkezdett "magyar építkezést".

Fotó: Kárpáthír