Tudomány és Technika
Magas vérnyomástól szenvedhetnek a duci óvodások
A túlsúly az óvodás korú gyerekek körében több mint kétszeresére növeli a magas vérnyomás kockázatát egy új spanyol kutatás alapján.

Először négyéves, majd hatéves korukban vizsgáltak meg 1796 gyereket a Madridi Autonóm Egyetem tudósai Inaki Galán vezetésével, tanulmányuk a European Journal of Preventive Cardiology című szaklap friss számában jelent meg.

„Kevés gyermekorvos véli úgy, hogy a túlsúly és az elhízás következményei már egész kis korban is jelentkeznek, tanulmányunk azonban azt mutatja, hogy tévednek. Véleményük akadályozza a probléma megelőzését és kezelését” – idézte közleményében a folyóiratot kiadó Európai Kardiológiai Társaság.

Galán és kollégái egy gyerekkori elhízást vizsgáló kutatásban vettek részt, amelynek a madridi régióban élő gyerekek voltak az alanyai. Megmérték a magasságukat négyévesen, fejlegyezték a nemüket, édesanyjuk létkörülményeit és még néhány más tényezőt. 32 gyermekorvos mérte meg a súlyukat, a haskörfogatukat és a vérnyomásukat. A vizsgálatot két évvel később megismételték.

Az adatok elemzése többek között azt mutatta meg, hogy annak a gyereknek, aki négy- és hatévesen túlsúlyos vagy elhízott volt, két- vagy háromszor nagyobb eséllyel volt magas a vérnyomása, mint normális súlyú kortársainak.

Azoknak a gyerekeknek, akik négyévesen túlsúlyosak voltak, hatévesen azonban már normál súlyúak, hasonló volt a vérnyomása, mint azoknak, akiknél mindkét életkorban átlagos testtömeget mértek.

A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője – írta a tanulmányhoz fűzött kommentárjában Eero Haapala, a finn Jyväskyläi Egyetem kutatója, aki három dolgot tanácsol a kockázat csökkentésére: az elegendő mozgást, az egészséges étrendet és a dohányzás kerülését. Az első két tanács a gyereknél is fontos.

Egy göttingeni gyermek- és ifjúsági kardiológiai prevenciós klinika vezetője, Martin Hulpke-Wette nagyon lényegesnek tartja a tanulmány eredményeit, praxisából tudja, hogy már a gyerekeknél is fontos, az egészséget befolyásoló tényező a túlsúly és a magas vérnyomás.

Véleménye szerint sürgős politikai beavatkozásra lenne szükség: sok élelmiszer – különösen azok, amelyeket kifejezetten a gyerekeknek szánnak – túl sok cukrot tartalmaz, ezt a többség nem tudja.

„Minden páciensnek táplálkozási tanácsadást kell tartanom” – hangsúlyozta Hulpke-Wette, aki hozzátette, hogy a 2-es típusú diabéteszt leginkább a helytelen táplálkozás okozza.

- hirado.hu -