KÉK FÉNY
Lelőtte a testvérét egy 9 éves fiú Nyíregyháza közelében
Egy testvéri vita vége majdnem a hatéves kisfiú életébe került, akit a kilencéves testvére haragból hátba lőtt egy légpuskával. A kisfiún életmentő műtétet kellett végrehajtani, majd a második műtétet követően tudták eltávolítani a lövedéket.

Az eset ez év májusában történt egy Nyíregyházához közeli bokortanyán. Helyszíni információink szerint az édesapa azért vette a légpuskát, mert a patkányokat akarta irtani vele. A kilencéves kisfiú vidáman vitte ki a fegyvert megmutatni a nagybácsinak: "Báttya, báttya, nézd, apa milyen puskát vett" és azzal a lendülettel, ahogy kijött a házból, fordult is vissza.

Kisvártatva a két testvér az udvaron kezdett el játszani, majd bementek a lakásba. Pár perccel később a kisebbik szaladt ki jajveszékelve: "Balázs meglőtt!" és abban a pillanatban, ahogy a száját elhagyta a segélykérő mondat, ájultan esett össze a nagybátyja lábánál.

"Tudták, tudták, hogy baj van, hiszen lyuk tátongott a kisfiú hátán" - mondta stábunknak a nagybácsi. Azonnal mentőt hívtak, akik riasztották a légi egységet is. A kisfiút válságos állapotban szállították kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Azonban az első műtétnél még nem tudták lokalizálni a testbe fúródott lövedéket, így másodszor is műtétre volt szükség.

Azóta a kisfiú teljesen felépült, azonban életét csak a gyors orvosi ellátásnak köszönheti.

A nyomozás azonnal megkezdődött, és már a helyszínen felmerült, hogy a légpuska átalakításon ment keresztül. Nem lehet kizárni, hogy a rugószerkezet nem a gyári, hanem attól jóval erősebb rugó volt a puskában. De ezt végül majd az igazságügyi fegyverszakértő fogja megállapítani.

Bár a légpuskához nem kell tartási fegyvertartási engedély, azonban tartása szabályokhoz kötött - mondta el stábunknak dr. Fazekas Dániel ügyvéd. Mint mondta, pont az ilyen esetek elkerülése miatt a légpuskát is zárható, az idegenek, gyerekek számára elérhetetlen helyen kell tartani. A mostani esetben azonban a légpuska a sarokba volt állítva, onnan a gyerek könnyen elvehette és mint látjuk, használta is.

Esetünkben felmerülhet a kiskorú veszélyeztetés és a lőfegyverrel való visszaélés lehetősége is, ha az apa tudta, hogy a fegyver átalakításon ment keresztül és a torkolati energiája nagyobb, mint 7,5 joule. Hazánkban szabadon tartható légfegyvereknél 7,5 joule a torkolati energia korlátja, ennél nagyobb esetben fegyvernek minősül az eszköz és engedélyköteles. Az apa állítása szerint ő nem tudott róla, hogy a fegyver esetleg át lett alakítva.

A nyomozás jelenleg két szálon folyik. Egyrészről az életveszélyt okozó testi sértés miatt megyei rendőrök nyomoznak, másrészről kiskorú veszélyeztetése és lőfegyverrel való visszaélés gyanújával a járáson folyik eljárás. Ami biztos, az életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárást meg fogják szüntetni, mivel az elkövető életkoránál fogva nem büntethető.