NAGYVILÁG
Belföld
Legeredményesebb évüket zárták a Pallas Athéné Alapítványok
Történetük legsikeresebb évét zárták 2018 végével a Pallas Athéné Alapítványok.

Az utolsó negyedévben több mint fél milliárd forinttal nőtt, így ma már 272,7 milliárd forintot tesz ki az összvagyonuk. A háttérben a sikeres befektetési politika áll, ennek köszönhetően tavaly összesen 4,2 milliárd forinttal gyarapodtak, míg az alapításuk óta 6,33 milliárddal. A vagyonnövekedés mellett az Alapítványok több mint 7,8 milliárd forint értékben több mint 1400 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.

A Pallas Athéné Alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében 113,6 milliárd forintot befektetési jegyben, 95,3 milliárd forintot ingatlanban, 47,6 milliárd forintot vállalati kötvényekben és 16,2 milliárd forintot bankbetétben tartanak.

Értékteremtő munkájuknak köszönhetően az elmúlt év tavaszán újjászületett az egykori Várkert KIOSZK és Ybl Budai Kreatív Ház néven kortárs képzőművészeti valamint keleti kultúrákat bemutató kiállítótérként nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Az év második felében befejeződött a budai Várnegyed központjában álló egykori budai Óvárosháza teljes körű rekonstrukciója is, ma már a Bölcs Vár névre keresztelt épületben kiemelkedő színvonalú oktatási és tudományos munka folyik. Az alapítványi körbe tartozó Pallas Athéné Könyvkiadó az elmúlt év során 16 nagy sikerű – eddig csak külföldön elérhető - gazdasági témájú könyvet fordíttatott magyar nyelvre és jelentetett meg.

Az alapítványok a rájuk bízott vagyont nem költhetik el, csak befektethetik és annak hozamát használhatják fel tevékenységükhöz, oly módon, hogy biztonságos befektetéssel a lehető legmagasabb hozamot érik el. Kizárólag ezen befektetések hozamaiból gazdálkodhatnak, így tevékenységük hosszú évtizedeken át önfenntartó lehet.