KÉK FÉNY
#Demecser
#Kemecse
#MÁV
#vasút
#kalauz
Lefejelte, összekarmolta, döbbenetes részletek a kalauzt megtámadó fiatalokról
​Az egyik lefejelte, a másik össze is karmolta a Záhony felől Nyíregyháza irányába tartó vonat jegyvizsgálóját az a két fiatal, akik Demecsernél szállt fel a vonatra. Az agresszív utasokat Kemecsénél sikerült leszállítani, ekkor egyikőjük még le is köpte a vonatot. Folytatjuk történetünket a borzalmas párról.

A három fős társaság november 11-én Nyíregyházára indult vonattal, csakhogy menetjegyet egyikőjük sem váltott - számoltunk be röviden az esetről még a reggeli órákban. A jegyvizsgáló, amikor felszólította őket, hogy vegyenek jegyet, a kérésnek nem tettek eleget, sőt egyre agresszívebben viselkedtek, ekkor szólította fel őket a két jegyvizsgáló és a vagyonőr, hogy a következő állomáson szálljanak le a vonatról. A 19 éves nő és a 20 éves férfi szidalmazni kezdte a közfeladatot ellátó személyeket, a férfi lefejelte, a nő pedig elől hátul többször megütötte és karmolta a jegyvizsgálót miközben szidalmazta is őt.


Végül Kemecsénél sikerült őket leszállítani, itt még a férfi bele rúgott a vonat ajtajába és még arra is volt ereje, hogy leköpje a vonatot. Úgy tudjuk hogy a harmadik társuk nem vett részt a bántalmazásban.

Bár a jegyvizsgáló nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, de a bántalmazás mikéntje, akár súlyosabb sérülésekéhez is vezethetett volna.

Portálunk azt is megtudta, hogy mindkét gyanúsított büntetett előéletű, a férfi vagyonelleni bűncselekmény elkövetése miatt közérdekű munkára ítélté a bíróság 2020-ban, a nőt ez év októberében felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság, így a most megalapozott gyanú szerinti cselekményt a próbaideje alatt követte el a nő.

A bíróság ezek alapján úgy ítélte meg, hogy ha szabadlábra helyezné a gyanúsítottakat, akkor fennáll annak a veszélye, hogy újabb bűncselekményeket követnének el.

Úgy tudjuk, hogy a gyanú szerint, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testisértés kísérlete miatt folyamatban lévő ügyben a bíróság gyorsított eljárásban fog eljárni.