NAGYVILÁG
Belföld
Lecsengőben a járvány
Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: 430 embert kezelnek kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Emlékeztetett, hogy két hete még az aktív fertőzöttek körülbelül fele volt kórházban, most már kevesebb mint egyharmaduk. Vagyis az aktív fertőzöttek is jellemzően könnyebben vészelik át a fertőzést - közölte.

Kitért arra is, hogy vidéken nyitnak az óvodák és a bölcsődék. Kiemelte, hogy minden helyszínen megtörtént a fertőtlenítés, nagytakarítás, a személyzet felkészült.

Müller Cecília azt is elmondta, hogy június elsejétől újraindulnak a népegészségügyi szűrővizsgálatok is.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára arról számolt be a tájékoztatón, hogy a hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrás marad a lakosságnál és a vállalatoknál.

Tállai András hozzátette: a kormány gazdaságvédelmi intézkedései között a hiteltörlesztési moratórium érdemi segítséget jelentett.

A jelenlegi adatok szerint a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy tovább törleszti hiteleit, tehát több mint felük élt a moratórium lehetőségével. A nagyvállalatok 70 százaléka, a kis- és középvállalatok 40 százaléka törleszti tovább a hiteleket - mondta.

Fontosnak nevezte, hogy újra elindult a vállalati hitelezés Magyarországon, a Növekedési hitelprogram hajrá keretében már több mint 10 milliárd forint hitelt vettek igénybe a magyar vállalkozások.

Már 1459-en regisztráltak a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra, az aktív felhasználók száma 924 - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: vasárnap 691 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 11 810 van érvényben. Tegnap 33 esetben tapasztalták a hatósági házi karantén szabályainak megsértését - hangzott el.

Az alezredes elmondta azt is, hogy hétfőn 10 órától a magyar és szerb állampolgárok hatósági házi karantén elrendelése nélkül beléphetnek Magyarországra a Szerb Köztársaság területéről. Hozzátette: amennyiben a belépő a belépést követő 14 napon belül a koronavírus-fertőzés tüneteit észleli magán, nem hagyhatja el tartózkodási helyét, lakhelyét, szálláshelyét és azonnal értesítenie kell a járványügyi hatóságot.

- MTI -

Fotó: mától kinyitottak a vidéki óvodák.