KÉK FÉNY
#rendőrkutyák
Látványos bemutatók és díjözön
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendezésében zajlott a II. Nemzetközi szolgálati kutyás verseny augusztus 21-e és 24-e között Baktalórántházán.

A verseny eredményhirdetésére egy szakmai bemutatókkal és kulturális programokkal tarkított záró gála keretében került sor pénteken a baktalórántházi tűzoltó sportpályán. Beszédet mondott dr. Janza Frigyes nyugállományú rendőr vezérőrnagy, miniszteri megbízott. A nyilvános rendezvény első eseménye volt az utolsó megmérettetés, az akadályverseny azon kutyavezetők és négylábú munkatársaik számára, akik korábban erre a versenyszámra is neveztek. Ezután a Készenléti Rendőrség állományának tagjai látványos kommandós, a lovas alosztály munkatársai pedig parádés lovasbemutatóval kápráztatták el a közönséget.

A nyíregyházi hagyományőrző huszárok lovasbemutatóját a Készenléti Rendőrség zenekarának előadása koronázta meg. A verseny résztvevői számára a záróünnepség legfontosabb eseménye az eredményhirdetés volt. A díjakat a versenyt lezáró beszédét követően Farkas József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adta át.

A versenykategóriák győztesei,

Nyomkövető kutyavezető kategóriában:

Suszter Ferenc címzetes rendőr alezredes a Budapesti Rendőr-főkapitányságról

Járőrkutya vezető kategóriában:

Radoslav Pretori Szlovákiából

Kábítószer-kereső kategóriában:

Mamuzsits István címzetes rendőr törzszászlós a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságról

Robbanóanyag-kereső kategóriában:

Ádám Zsófia r. főtörzsőrmester a Készenléti Rendőrségtől

Az akadályverseny győztese:

Suszter Ferenc címzetes rendőr alezredes a Budapesti Rendőr-főkapitányságról

Különdíjak:

Az engedelmességi feladat kiemelkedő végrehajtásáért kapott különdíjat Ladislav Filip Szlovákiából.

A legeredményesebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kutyavezető különdíját kapta Tóth Péter rendőr főtörzsőrmester.

A legeredményesebb női kutyavezető különdíját Ádám Zsófia rendőr főtörzsőrmester kapta.

A legjobb szimatmunkát végző kutya vezetőjének járó különdíjat Fődi Flórián címzetes rendőr. zászlós a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságról vette át.

A helyiségben végzett legeredményesebb kábítószer keresésért járó különdíjat Lakatos Zoltán büntetésvégrehajtási főtörzsőrmester vehette át a Márianosztrai Büntetés-végrehajtási Intézetből.

- FrissMédia -