SPORT
kézilabda
Küzdelemre késztették a Győrt
A meccs nagy részében jól védekezett a Kisvárda a tavasszal még nagy feladatok előtt álló riválisával szemben.

Igény támadt Kisvárdán a közösségi meccsnézésre. Akik kiszorultak szombaton kora este a csarnokból a bajnoki és a Bajnokok Ligája-címvédő Győr látogatása alkalmából (fél óra alatt elkapkodták a jegyeket), azok a szomszédos művelődési ház előtt felállított sátorban, kivetítőn követhették a mérkőzést.

Ők is csodálkozhattak a hazaiak kezdőcsapatán, amelyben nem kapott helyet a saroksérüléssel bajlódó Orbán Adrienn, Tamara Radojevics pedig nemcsak védekezésben, hanem támadásban is bal szélen jutott lehetőséghez – legalábbis az első néhány akció során. Vlatko Djonovics edző érkezése óta sokat fejlődött a kisvárdaiak védekezése, és a maga módján most is jól védte kapuja előterét a hazai csapat. Öt perc alatt csak egy-egy gól született, aztán az ETO gyors egymásutánban dobott hármat, miközben védelme alig-alig engedte lövőhelyzethez a várdaiakat.

Ezt érzékelve Radojevicset visszarendelte a támadó alakzat közepére a montengerói edző, ahol addig Marina Dmitrovics és Marija Hakunova igyekezett szervezni a játékot. Radojevics be is talált, de következett egy 11 perces hazai gólcsend, amit a bal szélről Karacs Jázmin tört meg, majd a harmadik után a csapat ötödik gólját is ő szerezte. A győriek sem abban a tempóban szerezték a góljaikat, ahogy szokták, és mivel szünetig tíz gólon tudta tartani vendégeit a KKC, a maga hat szerzett találata ellenére nem is ígérkezett olyan kilátástalannak a folytatás, mint mondjuk 2–9-nél. Főleg, hogy Jekatyerina Dzsukeva beállása után stabilizálódott a kapusteljesítmény, miközben az is az igazsághoz tartozott, hogy a két játékvezető hölgy ítéleteivel olykor túlontúl tisztelte a győrieket.

Mint például a második félidőben meghozott első ítéletükkel, amellyel lépéshiba miatt nem adták meg Radojevics bombagólját, majd egy lerohanás közben is elvették tőle a labdát, holott Görbicz Anita szabálytalankodott vele szemben. Persze, hogy mindkét szituáció után gólt értek el a győriek, igaz Dmitrovics két átlövésével tartotta a négygólos távolságot a Várda. Dzsukeva az addig remekló Eduarda Amorim lövéseit is elkezdte kivédeni, így többször is támadhatott a háromgólos különbségért a házigazda, míg végül Triscsuk Krisztina első, hetesből szerzett góljával sikerült is feljönni 12–9-re.

A beállós Yvette Brochkal azonban nem bírtak a hazaiak, és Görbicz is újabb fontos gólt szerzett csapatának. Triscsuk újabb hetese kimaradt, így a mérkőzés első kétperces kisbüntetéses szituációjából (a második félidő derekán jártunk ekkor) nem sikerült gólt szerezni. Görbicz többször is megvillantotta klasszisát, visszaállt a hatgólos vendégvezetés, de szívósan küzdött a Várda a lehető legjobb eredményért. Dmitrovics harmadik nagy góljával (előtte volt egy kétkapufás lövése) egyszer volt még közte is, de aztán az Amorim-Görbicz páros gondoskodott róla, hogy ne legyen izgalom a végére.

A második félidő is éppúgy 6–10-re állt, mint ahogy az első végződött, amikor Djonovics időt kért, megpróbált életet lehelni a csapatba. Nem sikerült, mert az öt perc alatt hatszor is betaláló győriek tíz fölé vitték a különbséget, amiből a végére sikerült lefaragni. A két lelkes szurkolótábor által teremtett jó hangulatban a végeredmény reális, de azért nem tükrözi, hogy a meccs középső harmadában igenis nagy küzdelemre késztette nagyhírű ellenfelét a Várda.

NB I: Női, 21. forduló

Kisvárda Master Good SE–Győri Audi ETO KC 17–25 (6–10)

Kisvárda, 1221 néző, v.: Hantos, Rózsahegyi.

Kisvárda: Triffa – Katona F., Umanec, Hakunova 1, Milanovic-Litre 3, Triscsuk 3/1, Radojevics 4. Csere: Dzsukeva, Balog J. (kapusok), Dmitrovics 4, Karacs 2, Umanec, Mihovics, Marincsák, Szabó V., Tarjányi. Edző: Vlatko Djonovics.

Győr: Kiss É. – Bódi 2, M. González 1, Görbicz 7/1, Broch 4, Amorim 5, Puhalák 2. Csere: Grimsbö (kapus), Hansen 3, Althaus, Fodor Cs., Knedliková, Pál T. 1, Afentáler, Varga E. Edző: Ambros Martín.

Az eredmény alakulása, 5. perc: 1–1, 9.: 2–4, 18.: 2–9, 32.: 7–11, 39.: 9–12, 46.: 10–16, 50.: 12–17, 55.: 12–23.

Kiállítások: 0, illetve 4 perc. Hétméteresek: 2/1, illetve 2/1.

Mesterszemmel

Vlatko Djonovics: – Az első félidőben nagyon jól védekeztünk, de több lövést is hibáztunk, illetve Kiss Éva védett nagyon jól. Megtettük, amit vártam, jól küzdöttünk, és ilyenkor nem számít az eredmény.

Ambros Martín: – Elégedettnek kell lennünk, mert a győzelmen túl a másik kitűzött célt is elértük a mérkőzésen, nevezetesen azt, hogy húsz gól alatt tartsuk az ellenfelet. A remek védekezésünk megadta az alapját a támadójátékunknak is, és amikor közel került hozzánk az ellenfél, akkor is nyugodtak maradtunk.