KÉK FÉNY
Kukkolta a barátai szexuális életét, de nem megy börtönbe a nyíregyházi férfi
A 23 éves nyíregyházi gyanúsított tavaly márciusban elhatározta, hogy ismerősei intim együttlétét titokban megfigyeli és rögzíti. Ennek érdekében a közös szállásukon a sértett baráti pár szobájához ment és a részben átlátszó ajtón át a szobában történt eseményeket rögzítette telefonjával.

Cselekménye közben azonban a sértett férfi észrevette a gyanúsítottat, aki emiatt a felvételt törölte telefonjáról. A férfi azzal, hogy a sértetteket meztelenül, intim együttlétük közben titokban megfigyelte és rögzítette, jelentős érdeksérelmet okozott, tiltott adatszerzést követett el.

Mivel a gyanúsított a cselekmény elkövetését beismerte és megbánta, a felvételt önként törölte, figyelemmel arra is, hogy a törvénnyel összeütközésbe még soha nem került, vele szemben az ügyészség a vádemelést 1 évre elhalasztotta. Amennyiben 1 év alatt újabb bűncselekményt nem követ el, vele szemben az eljárás megszüntetésre kerül.