AKTUÁLIS
#szavazás
#európai parlament
Közel országos átlagon Kisvárda
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 24,01 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben. Megyénkben ez az átlag 19. 39 százalék, míg Kisvárdán 20. 27 százalék.

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A fővárosban a szavazók 29,06 százaléka, 381 628 választópolgár adta le voksát 13 óráig. A megyék közül a részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 25,13 százalék, ami 255 418 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 19,39 százalék, ebben a megyében 87 014-en voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 13 óráig a választásra jogosultak 19,90 százaléka szavazott, 2009-ben 19,40 százaléka, 2014-ben pedig 15,90 százaléka.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.

Szilikonkarkötőt kapnak a Nemzeti Választási Irodától (NVI) azok az első választók, akik a tavalyi országgyűlési választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá. A nemzeti színű szilikonkarkötő - amelyen az Európai Unió zászlaja is szerepel - 110 154 fiatal számára készült el.

Az európai parlamenti (EP) képviselők választásán 10 277 szavazatszámláló bizottság működik, egyik feladatuk a szavazás törvényes lebonyolítása, ennek részeként pedig a szavazókörben a választópolgárok tájékoztatása és - a törvény által előírt rendben - segítségnyújtás a választópolgároknak.

Az írásképtelen választópolgár helyett például - e tény feltüntetésével - a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket. Szükség esetén - a választópolgár befolyásolása nélkül - a bizottság elmagyarázza a szavazás módját is.


Ha az olvasni nem tudó vagy a szavazásban egyéb ok miatt akadályozott választópolgár a szavazólap kitöltéséhez segítségül más választópolgárt nem tud megkérni, kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt.

A látássérült választópolgár Braille-írással ellátott szavazósablont vehet igénybe annak érdekében, hogy önállóan adhassa le szavazatát. Ilyen sablon csak ott áll rendelkezésre, ahol legalább egy választópolgár május 17-éig igényelte.