Az egyenruhások a vármegye mintegy negyedét lefedték. Nyírbátor és Mátészalka környékén szinte valamennyi településre bementek, és átfogó ellenőrzést hajtottak végre. Volt, ahol ellenőrző-áteresztő pontokat állítottak fel, és az arra közlekedő valamennyi járművet megállították, átvizsgálták. A bűnügyileg frekventált településrészeken ingatlanokat is átvizsgáltak körözötteket keresve, valamint illegális termékek és eszközök után kutatva. A cél a lakosok biztonságérzetének erősítése és a jogsértőkkel szembeni határozott fellépés volt.
Az összehangolt akcióban az egyenruhások három nap alatt 1999 főt igazoltattak, 523 gépkocsit ellenőriztek, és 111 esetben intézkedtek. 11 körözött személyt fogtak el, 56 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 21 szabálysértési feljelentést tettek, illetve 3 bűncselekmény elkövetése miatt éltek feljelentéssel.
A vármegyénkben élők biztonságérzetének szavatolása érdekében várhatóan a jövőben is szervez hasonló akciókat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel szorosan együttműködve.
