Ők ma fáradhatatlan és nélkülözhetetlen munkásai annak, hogy a magyar társadalom befogadó, összetartó és a nehézségekkel küzdő emberekkel szolidáris közösség legyen. November 12-én nekik mondtunk köszönetet. Az ünnepnap kapcsán Révészné Pázmán Andreával, a gyulaházi idősek otthonának intézményvezetőjével beszélgettünk.

Az Országgyűlés 2016 decemberében döntött arról, hogy november 12-ét, a szociális munka napját munkaszüneti nappá nyilvánítja. Ez a nap ráirányítja a figyelmet a szociális szférában dolgozó szakemberekre, akik az év minden napján gondozzák segítségre szoruló embertársainkat.

Gyulaházán 1995-ben nyitotta ki a kapuit a bentlakásos intézmény. 2018-ra a többszörösen bővített épület falai már 50, jellemzően idős, segítségre szoruló embertársunknak nyújtanak biztonságot. Az otthonban 26 dolgozó, köztük 16 közfoglakoztatott a nap 24 órájában 12 órás műszakban segít embertársainkon. Ők azok, akik olykor helyettünk adnak szeretetet, megértést, együttérzést… egy-egy jó szót vagy hallgatást. Meghallgatást. A 26 dolgozóból kettő férfi, ők nem a gondozási területen dolgoznak.

Nagy a kiégésveszély

Különösen a bentlakásos intézményeknél az, hiszen mentálisan és fizikailag is megterhelő ebben az ágazatban dolgozni - mondja Révészné Pázmán Andrea intézményvezető. Egy olyan intézetben, ahol az 50 ellátottból 20 fekvő, idős embert, bizony naponta szembesülnek a gondozók a fájdalommal, szenvedéssel, elesettséggel. Sok idős ellátott elszigetelődik a családjától és így külvilágtól, teherként éli meg a mindennapokat. Különösen akkor, mikor már úgy gondolja: felesleges a társadalom számára. Közben évről évre, az életciklusnak megfelelően egyre jobban zsugorodik az élettér. Ebből kell a gondozóknak, ápolóknak kizökkenteniük az időseket foglakozásokkal, programokkal és sok szeretettel.

Nagymamák és nagypapák

A gondozók a bentlakókra úgy tekintenek, mint nagymamákra, nagypapákra. Nagyon nagy a kötődés, hiszen ismerik a bentlakók életét, rezdüléseiket, félelmeiket. Mély kötődések alakulnak ki, különösen olyanokkal, akik 20 éve élnek az intézmény falai közt. Sajnos az elvesztés, a gyász az intézmény jellegéből fakadóan visszatérő trauma mind a gondozók, mind a bentlakók számára, amit nehéz feldolgozni. Gyakorlatilag az itt dolgozók a „családtagjaikat” veszítik el egy-egy halálesettel.

Fontos, hogy a lakók érezzék, hogy fontosak, ne teherként éljék meg az öregségüket. Foglakozásokkal, a szabadidő aktív eltöltésével lehet őket kizökkenteni a beletörődésből. Megdöbbentő, de aki egy ilyen intézetbe önszántából beköltözik, tudja, hogy ez utolsó, az életét nagyban befolyásoló döntése.

Itt nem működnek a sablonos dolgok

Ez a munka nem sablonos, itt minden egyes ellátott külön egyéniség, ami Marika néninél működik, az Juliska néninél nem. Ismerni kell őket, ki és fel kell ismerni a személyiségjegyeket. Az idősek nem gyermekek – bár sokszor vonnak párhuzamot -, akik egy felfelé mutató pályát írnak le az életük első ciklusában. Itt pont fordítva történik, úgy, hogy az évtizedek alatt rögzült szokásoktól már nem, vagy csak konfliktusok árán térnek el. Az idősek gondozásánál a sikerélményt egy-egy mosoly és kedves szó jelenti s a tudat: ismét egy boldog nap van „Mariska” néni mögött.

De ki segít a gondozóknak?

Óhatatlan, hogy a mentális, pszichés terhelés feldolgozásához előbb vagy utóbb ne legyen szüksége segítségre a szociális szférában dolgozónak, hiszen a napi tehertétel feldolgozatlansága egy idő után pont az empatikus képességet ölheti ki, pusztán önvédelemből. Pedig ebben a „szolgálatban” ez a legfontosabb. Sajnos jelenleg még nagyon kevés a lehetőség, bár ennek hiányát felismerve vannak kezdeményezések. Egy ilyennek a keretében a napokban vett részt 10 szociális dolgozó egy tréningen, ahonnan feltöltődve, pozitív élményekkel tértek vissza.

Stabil csapat

Az intézményben dolgozók jellemzően helyi lakosok, sokan a kezdetektől fogva szociális területen dolgoznak. Annak ellenére, hogy mentálisan és fizikailag is igen megterhelő ebben a szférában dolgozni, a fluktuáció elenyésző a gyulaházi intézményben. Ami megnyugtató még, hogy van utánpótlás - fejti ki Révészné, hiszen ebben az ágazatban megfelelő a képzés dinamikája bár, az erősebb nem képviselői csekély mértékben vannak jelen. Pedig sok esetben - különösen az ágyban fekvő idősek ellátásnál - nagyon jól jönne egy-egy erős férfikéz.

Révészné Pázmán Andrea, aki az intézmény dolgozói között egyedül kisvárdai lakos és három fiúgyermek édesanyja, először óvónőnek tanult, majd hamar rájött, hogy a szociális munka az, ami igazán érdekli. A gyulaházi intézményt 2014-óta vezeti. A legnagyobbik fia a közösségi szolgálatát itt kívánja letölteni.

A délutáni családias ünnepségen a gondozók s a gondozottak is a könnyeikkel küszködve mondták el gondolataikat.

Köszönetet mondtak a kiteregetett ruhák illatáért, a sok jó szóért s a bátorító mosolyokért. Mindenért, amit értük tesznek az intézetben.

- FrissMédia -