AKTUÁLIS
Köszönjük, hogy vannak, köszönjük, hogy értünk dolgoznak
​Az egészségügyi szakdolgozók munkája iránti tiszteletünket fejezzük ki azzal, hogy Kossuth Zsuzsannára emlékezve – az ápolói hivatást gyakorlók megbecsülésének jeleként – a Magyar Ápolók Napját ünnepeljük. Ma Kisvárdán a Felső-Szabolcsi kórház ápolóit ünnepelték, akik, mint a város polgármestere fogalmazott: a gondoskodás nagykövetei.

Az ünnepi megemlékezés felvezetőjében elhangzott, hogy 2014 februárjában az Országgyűlés határozatban mondta ki, hogy „… az ápolói munka megbecsülése érdekében, felismerve és tudva azt, hogy az ápolás presztízsének emelését, az ápolói életpálya fejlődésének előmozdítását minden eszközzel segíteni kell, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, február 19-ét a Magyar Ápolók Napjává nyilvánították.

Amit Kossuth Zsuzsanna tett Magyarországért, a nemzetért, a sebesült betegek ellátásáért, az olyan nemes szolgálat, amelyet csak nagy elhivatottsággal, önzetlen alázattal, nagy akaraterővel, emberért küzdő tehetséggel és tudással érhető el – fogalmazott Kovács Miklósné, a Felső-Szabolcsi Kórház traumatológia osztályának főnővére.

Dr. Hegyi Henrik a kórház főigazgatója Kisvárda város polgármesterének gondolatait tolmácsolva köszönetét fejezte ki. Szavaival élve: Köszönjük, hogy vannak, köszönjük, hogy értünk dolgoznak. Hiszem, hogy az egészségügy az a terület, ahol a lehető legnagyobb figyelemmel, felelősséggel szükséges ellátni a mindennapi feladatokat – írja köszöntőjében a város vezetője.

Rámutatott, a tudás, szakmai rátermettség, együttérzés és döntésképesség egyaránt szükségeltetnek, hiszen ez a tevékenység a legkiszolgáltatottabbaknak, a betegeknek, nyújtanak támaszt és segítséget.

Mint írtuk rövidhírünkben, ebben az évben a Felső-Szabolcsi korház ápolói közül az „Elismerés szakmai munkáért" kitüntetésben részesült, Raminczki Sándorné, Bodnár Péterné, Mező Gáborné, valamint Szőke Ferencné ápolók. További elismerésben részesült Hasulyóné Bodor Renáta asszisztens.

A Magyar Ápolók Egyesülete (MÁE) ezüst kitűzőjét ebben az évben Tóth Irén aneszteziológiai asszisztens, az intenzív osztály dolgozója vehette át.

2020 az Ápolók és Szülésznők éve, akik nélkül nincs működő egészségügyi rendszer, akiket Ferenc pápa simogató kézként említett. Az ápolók és szülésznők vannak ott az élet kezdeténél és ők nyújtanak támaszt a végén, méltán megérdemelve a kitüntető figyelmet.

Kossuth Zsuzsanna az alábbi gondolatot fogalmazta meg az ápolói hivatásról: „Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt.”