SPORT
Labdarúgás
#foci
#kisvárda
#gól
Kiütötte a Várda a Paksot!
Történelmi ötödik hely, ötgólos győzelem, s egy élvezetes zárómeccs. Ez azért nem volt rossz.

Álomszerűen kezdett a Várda. No, nem úgy, hogy aludtak a pályán, hanem akképp, ahogy egy igazi várdai vitéz ébredés után elképzeli kedvencei játékát. Egymás után rúgta a szögleteket a Várda. Pár perc telt csak el, amikor a baloldali sarokrúgás után rosszul jött ki a Paks kapusa. Elindult, de meggondolta magát, úgyhogy a kisvárdai Viana gond nélkül fejelt az ötösről a kapu közepébe.

1-0

Még az első negyedórában jártunk, amikor egy gyors ellentámadás során a félpályáról a kisvárdai Kovácsréti ívelte a labdát nagyszerűen a szokás szerint előrerohanó Melnyik elé, aki ballal laposan a bal sarokba lőtt.

2-0.

A Várda végre idén először nem a kiesés ellen küzd a szezon utolsó meccsén. Sőt, az ötödik hely történelmi siker. A nyugalom meglátszott a csapaton, gyorsan, felszabadultan játszottak.

Viana fejelhetett volna újabb gólt, ezúttal Kovácsréti a másik oldalról adta be, de fölé ment.

A Paksnak volt ezután két kisebb helyzete. Először Dombó kapusnak kellett kitolnia egy jobb sarok fele tartó lapos lövést, majd Bognár ugratta ki szépen Hahnt, de sikerült előle menteni.

Aztán újabb várdai szöglet következett, a szokásos recepttel. Kovácsréti ezúttal is az ötös vonalára ívelte a labdát (ezúttal a hosszúra), ezúttal is üresen álldogált ott két kisvárdai. Közülük Ötvösgyönyörűen be is fejelte a bal sarokba.

3-0.

Ezután a paksi Szakály gyenge, de jól helyezett lövését védte Dombó, bement volna a bal sarokba.

A másik oldalon Kovácsréti kapásból lőtt fölé egy szép akció után.

A remek meccs első félidejének utolsó percében ismét csillogott a Várda. Sassá levert a baloldalon, egy zseniális passzal a középen berobbanó Leonit hozta helyzetbe, aki az ötösig vezette a labdát, majd erővel bevarrta a rövidbe. Bár igaz az, hogy oda nem illik gólt kapni, de annyira közel volt, hogy ezért nem hibáztatható a paksi kapus.

4-0.Tippmixgyilkos meccs, a Várda hat meccsen szokott összesen ennyit rúgni. Igazi örömfocit játszottak a fiúk.

A félidőben négy embert is cserélt a Paks.

A második félidő elejét óvatosan kezdték a csapatok, nem volt olyan élvezetes az iram, mint az első negyvenöt percben. Böde előre ment a Paksnál, próbálta megtartani a labdát, kavargatott ügyesen.

Mégis megint a Várdának volt igazi helyzete. Kovácsréti gyönyörű csellel tisztára játszotta magát középen. Kettő csapattársa lesen volt, a harmadik várdai elbújt, így a 16-osról előtte, de a paksi kapus megfogta a labdát.

Aztán megint a kisvárdai Kovácsréti ment el közepén, kiugratta Sassát, de Holczer kapus remekül jött ki és tisztázott.

A 66. percben magyaros kegyelembüntetővel szépített a Paks. A pattogó labdát ártalmatlan szituációban a várdai Hej Viktor úgy találta el, hogy a rárontó paksi talpához hozzáért. A 11-est Haraszti értékesítette.

4-1.

Ezután a kisvárdai Sassának volt néhány látványos csele a paksi baloldalon, meg két olyan látványos esése, hogy tanítani kéne a helyi színiakadémián. A második szabadrúgást ért, de a beadásból nem lett helyzet.

Ezután Bödének volt még egy jó lövése kiszorított helyzetből, de inkább a Várda ellentámadásai voltak veszélyesek. A 84. percben a Sassá helyére beállt Camaj kapott szép indítást a félpályáról, befelé vitte a labdát, majd 17 méterről, közepéről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. Hatalmas bomba volt!

5-1.

A rendkívül élvezetes meccs legjobbja várdai Kovácsréti volt, aki nemcsak remekül szolgálta ki a társakat, de még a sorfal tagjaként is nagyot ugorva mentett. Önfeláldozása okán úgy fejbe rúgták, hogy ápolni kellett. De feledtette a szédülést a mesés eredmény, meg az, hogy hétvégén sikeresen le tudott érettségizni.