AKTUÁLIS
#örökség
#fejlesztés
#támogatás
Kisvárdát is érinti - több mint 4 milliárdos turisztikai fejlesztés megyénkben
Tegnap írták alá azt a partnerségi megállapodást, amely alapján egy több mint négymilliárdos turisztikai fejlesztés valósulhat meg két ország bevonásával. A Románia-Magyarország Program keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vezető partnerségével nyert támogatás keretében megyénkben 18 településen 24 programelem valósul meg, míg a romániai Szatmárnémetiben a helyi múzeum átalakítását érinti a fejlesztés.

A pályázat kétkörös rendszerű, az első állomása volt tegnap annak a partnerségi dokumentumnak az aláírása, amely alapján megkezdődhet a tervezés és így a végső pályázat részletes kidolgozása. Az előkészítési fázisra 95 százalakos finanszírozási támogatást nyert a konzorcium, ami folyó áron számolva mintegy 113 millió forint.

A tervezett fejlesztések több eleme Kisvárdát is érinti, egész pontosan két kisvárdai egyházi örökségi helyszínt. De ugyanebben a programban létre kívánnak hozni egy média- és marketing centrumot is.

A fejlesztésben érintett települések közül 17- ben egyházi örökségi helyszínek felújítása, megújítása szerepel, így Ajak, Aranyosapáti, Csegöld, Eperjeske, Fényeslitke, Gávavencsellő, Kisvárda, Kállósemjén, Mátészalka, Nagyar, Nagykálló, Nyírbogát, Nyíribrony, Nyírtass, Székely, Tarpa esetében is. Nyírbátorban kulturális örökség, míg Szatmárnémeti, Nyíregyháza, Érpatak, Baktalórántháza településeken közgyűjteményi, interaktív kiállítási helyszín jön létre. Szintén a program része a természeti örökségi vonzerő fejlesztése, ebből Nagykálló városa profitálhat. Média- és marketing centrumból a tervek szerint három létesül, Mátészalkán, Kisvárdán és Fehérgyarmaton.

A tegnap aláírt partnerségi megállapodás létrejöttével a projektet megvalósítani szándékozó partnerek a részletes támogatási kérelem kidolgozására rendelkezésre álló 6 hónapos időszakra vonatkozó támogatási szerződés megkötéséhez szükséges utolsó dokumentumot is előkészítették. Így napokon belül aláírhatják a közösségi finanszírozást (85% ERFA-forrás) biztosító támogatási szerződést. A projekt tervezett kezdési időpontja 2018. október eleje.

- FrissMédia -