AKTUÁLIS
Kisvárdán indult a magyar McDonald’s töltőtelepítése
Kisvárdán bekapcsolták az első hazai McDonald’s parkolóba telepített elektromosautó-töltőt, amely egy 50 kW teljesítményű Tritium töltőoszlop.

Az új töltő ideális helyre került, mivel a Nyíregyháza – Záhony szakaszt éppen megfelezi, egy olyan környéken, ahol eddig csak 22 kW DC töltő volt, Ajakon - adja hírül a villanyautosok.hu szakportál. Az oszlop a CCS és a CHAdeMO szabványt egyaránt támogatja, AC töltésre azonban ezen a helyszínen nincs lehetőség. Az új töltőt hamarosan továbbiak követik majd a cég gyorséttermeinél.

A McDonald’s gyorsétterem-hálózat számos országban már évek óta együttműködik elektromobilitás szolgáltatókkal és biztosít remek helyszínt a villanyautó töltők számára, hiszen egy 20-30 perces töltés éppen elég egy gyors ebédhez, ezen kívül az éttermekben mosdó is található, amit a villanyautósok számos közterületen lévő töltőpontnál hiányolni szoktak.

Hazánkban a Mobiliti lett a McDonald’s partnere a töltők üzemeltetésében. Pápán és Zalaegerszegen már állnak az oszlopok, de a bekapcsolásuk még nem történt meg, Ózdon, illetve Velencénél az M7 autópálya pihenőjében lévő étteremnél pedig megtörtént az előkészítés, így hamarosan sor kerülhet a telepítésre is.

- FrissMédia -