PUZZLE
Bulvár hírek
Kisvárdai segítséggel fogtak tolvajt Budapesten
A népszerű internetes filmsorozat, a Középsuli 113. részének forgatása közben ellopták az egyik főszereplő, Zsanett mobiltelefonját. A Középsuli csapata együttes erővel üldözőbe vette, majd el is fogta a tolvajt és visszaszerezte a telefont. Ott volt a tolvajkergetők között a sorozat kisvárdai szereplője, Dobos Kata is.

A krimibe illő akcióról a Blikk is beszámolt. Mint írta, a fiatalok kedvencei egy harmadik kerületi parkban forgattak, a táskákat, a holmikat, köztük Zsani méregdrága telefonját is egy padra tették le, a szereplőktől mindössze öt méterre. Egy szemfüles tolvaj így is megdézsmálta a holmikat, s eltűnt Zsani mobilja is.

Azonnal hívták e rendőrséget, de maga a forgatócsoport is a tolvaj nyomába eredt, és persze Kata is az üldözők között szaladt. Könnyű dolguk volt, mert a telefonon Zsani még korábban aktiválta azt a funkciót, amely folyamatosan jelezte a mobil helyzetét. Ezt követték egy másik okostelefonon.

Először egy bérházba ment be a tolvaj, majd egy zálogház előtt tűnt fel. A csapat ott még egy ártatlan embert is meggyanúsított, akitől később bocsánatot kértek. Végül egy téren egyértelművé vált, hogy kitől, honnan jön a jel, s lecsaptak az illetőre. Krisztosz bá, a sorozat kőkemény tornatanára kedvesen visszakérte Zsani telefonját, és vissza is kapta.

Közben kiértek a rendőrök is, de Zsani végül nem tett feljelentést, annyira megsajnálta a már egyáltalán nem fiatal elkövetőt. A stáb tagjai az üldözés egyes epizódjait felvették, így a valóságban is megtörtént jelenetek láthatók a Középsuli sorozat 113. részében.


- FrissMédia -

Fotó: Blikk