AKTUÁLIS
Kisvárdai cég a leggyorsabban növekvő ezer európai vállalkozás között
Méghozzá a listán szereplő további nyolc magyar céget megelőzve került a 124. helyre a kisvárdai FirstPhone Kft.

Összesen kilenc magyarországi cég került be a Financial Times ezres listájára. A brit gazdasági és pénzügyi szaklap minden évben felállítja az 1000 leggyorsabban növekvő európai vállalat sorrendjét.

Az első helyet egy brit fintechcég, az Oaknorth Bank szerezte meg: 2015 és 2018 között 375-szörösére növelte bevételét, évente átlagosan 621,5 százalékkal nőtt.

A mobiltelefonok, egyéb mobil eszközök illetve tartozékok kis- és nagykereskedelmi forgalmazásával és szervizelésével foglakozó kisvárdai cég 2015-ben 1,62 millió euró nettó árbevételt ért el. A 2018-as üzleti év zárásakor 129,1 százalékos növekedést produkálva már 18,98 millió euró volt a nettó árbevétele.

A FirstPhone Kft. 2012-ben kezdte meg működését. Üzletpolitikájának lényeges eleme az, hogy igényes környezetben, a mobil szegmensben egyedülálló választékkal, szakértő munkatársakkal várja a vásárlókat. Jelenleg Magyarországon 35 üzlettel rendelkezik. A fejlődés töretlen, a minőség folyamatos fejlesztése mellett céljuk a jövőben egy országos hálózat kiépítése.

A cég 2011-ben kezdte meg a működését webáruházként, majd 2012-ben nyitotta meg az első üzletet Kisvárdán, aztán az év végén Nyíregyházán.

2016-ban a cég rendelkezett a legnagyobb hálózattal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ugyanebben az évben két új Samsung szervizpont megnyitásával immár Zalaegerszegen és Sopronban is a dél-koreai márka hivatalos partnereiként képviseltették magukat.

2017-ben nyitottak meg öt Mobil Plaza üzletet Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon és Kecskeméten.

2018-ban a FirstPhone Kft. az európai online piacokon is megjelent. Közben hazánkban is megerősítették jelenlétüket, kiterjedt szervizhálózatot üzemeltetnek 10 nagyvárosban. Ebből hét hivatalos Huawei-képviselet, három pedig Samsung Prémium szervizpont. 2018-ban elindították a franchise-rendszerüket, ennek köszönhetően újabb hat helyszínen jelentek meg.

A dobogó alsóbb fokain a magyar piacon is ismerősen csengő startupok állnak. A második helyre a finn alapítású ételkiszállító, a Wolt ért fel, 190 ezer eurós (2015) bevételét 30 millió euróra növelte 2018-ra. Hasonlóan nagyot nőtt a harmadik Bolt (korábban Taxify): 610 ezerről közel 80 millió euróra növelte forgalmát négy év alatt.

- FrissMédia -