A Középsulisok gyakran látogatnak el a térség fontosabb rendezvényeire, és a Frissmedia pályázatainak díjátadóján is résztvettek, épp néhány hete de szerveztek közönségtalálkozókat is. Idén a kisvárdai LESZ Feszten és a Demecseri Káposztás Napokon is hatalmas bulit csapott a stáb, hiszen nem csak sorozatrészek készültek a látványos helyszíneken, hanem a közönségükkel is találkoztak. Azt is százezrek nézték meg, amikor a dögei általános iskolába látogatott a sorozat két ikonikus alakja, Barbi és Dominik. És ez még csak egy közös kaland kezdete…

Barbi, vagyis Bodony Barbara imádja Kisvárdát, nemrégiben azonban jóval távolabb járt: olyan messze, mint korábban még soha. Afrikába repült el (életében először ült gépen), hogy a többi szereplővel együtt segítse és népszerűsítse a Magyar Afrika Társaság ugandai orvosmissziójának munkáját és azt is megmutassák, milyen iskolába járni a világnak azon a részén. Ahol sok mindenből hiány van: rendes vécéből, folyóvízből, áramból, térerőből, de másból meg több jut, mint nálunk - például tanulni akarásból, mosolyból.

- Mi volt a legfurcsább dolog, amivel találkoztál az úton?

- Minden fura volt. De leginkább a mélyszegénység. Eddig csak interneten láttam ilyent. Ha nyújtasz egy cukorkát, a kezedet 10 kis kéz húzza le. Érdekes volt látni, hogy mégis milyen boldogok.

- Mi volt a legjobb élmény?

- Nem tudom eldönteni. Az is, hogy az orvosoknak segítettünk, meg a szafari is. Az első azért, mert - miután nem vagyunk orvosok - nem a gyógyításban vettünk részt, hanem a várakozó gyerekekkel foglalkoztunk. Játszottunk velük, ölelgettük őket, magyar szavakat tanítottunk nekik.

- Miket?

- Hogy Középsuli, meg a neveinket. Addig is mással voltak elfoglalva, örültek, hogy kiszakadtak egy kicsit a mindennapokból.

- A szafarin mi tetszett a legjobban?

- Hát isteni volt a kaja. Kipróbáltam olyan dolgokat, amiket itthon soha. Például a chili con carnét. Azóta már itthon is megeszem. Bár az ottani sokkal finomabb volt. Meg hogy az állatokat természetes közegükben láttuk. Igaz, a legnagyobb horror is ehhez kapcsolódott. Belehajtott a terepjáró egy cecelégy-felhőbe. Pánikba estem, kézzel-lábbal csapkodtam. Halálfélelmem volt, tudtam, hogy akár agyhártyagyulladást is okozhatnak. De hiába kiabáltam a sofőrnek, hogy taposson bele a gázba, jó pár percbe beletelt, amíg megértette, mit kéne tennie. De volt még egy hasonló helyzet. Nagyon meleg volt, amikor egy vízeséshez értünk, jól esett a hideg pára. Csak álltam alatta, tátott szájjal. De a többiek szóltak, hogy csukjam csak be, a vízben férgek lehetnek. Nem tudom, igaz volt-e, de becsuktam a számat.

- Úgy tudom, meg is akartak vásárolni, méghozzá két disznóért.

- Hát igen (nevet). Különlegesnek találtak a fehér bőrömmel, kék szememmel, szőke hajammal. Egy tipikus muzungu, vagyis fehér ember. De az üzletből semmi sem lett.

- Hagyott-e rajtad nyomot Afrika?

- Mindenképpen. Gyerekkoromban rengetegszer hallottam, mint ahogy valószínűleg más is, hogy ne hagyd ott az ételt, Afrikában éheznek. Most ezt láttam is. A nyomort. Hogy például vécé a legtöbb helyen nem volt, csak pottyantós. Mint ahogy folyóvíz vagy áram sem. Másképp bánok most az étellel, meg a dolgaimra is jobban vigyázok. Igaz, ebben egy rossz dolog is közrejátszott. Egy buli után vártunk a buszra a szórakozóhely előtt, éppen Bendét öleltem át, amikor valaki kitépte a kezemből a tárcámat - pénzzel, iratokkal, mindennel. A fiúk utánarohantak, el is kapták, de akkor már nem volt nála - valószínűleg futás közben átpasszolta valakinek.

- Iskolákban is jártatok, a sorozatban meg is mutatjátok, milyen nehézségeket kell leküzdene annak, aki ott tanulni akar.

- Hát igen. Három iskolában is voltunk: a nagyon lepukkantban, a veszélyes környékesben meg még egyben. Tényleg hihetetlenek a körülmények. Vannak fiatalok, akiknek több mint tíz kilométert kell gyalogolniuk azért, hogy eljussanak az iskolába. Az út pedig nem veszélytelen, hiszen rovarok, állatok és fertőző betegségek leselkednek rájuk minden bokorból. De az jó, hogy ajándékokat tudtunk vinni az ottani igyerekeknek.

- Friss Média -