SPORT
Két kiállítás, izgalmas döntetlen a Kisvárda - Debrecen meccsen
Küzdött az első 10 percben a Kisvárda a győzelemért, utána kiegyenlített lett a találkozó, majd a második félidő elején megint megnyomták a hazaiak.

A második sárga lappal azonban kiállították a Várda egyik játékosát, ekkor úgy tűnt, hogy a döntetlennek is örülni kell, ám hét perc múlva a kiugró kisvádai csatárt akasztó Langot is kiszórta a játékvezető. Úgyhogy mindkét csapat egy fővel kevesebben játszott, mint egy átlagos meccsen, ettől fel is pörgött az utolsó negyed óra. Egymást követték a helyzetek, a végén a Kisvárda, majd az utolsó pillanatokban a Debrecen is szerezhetett volna gólt, de végül maradt a 0-0.